|
|
|
|---|---|
 |
|
| Tévelygek… | ||||||
| Álmomban a végtelen, nagy-erdőben tévelygek,
Közben meg úgy érzem, hogy tárgya vagyok mételynek… A remény utolsó fénye is kicsúszott kezeim közül, De nem számít, tévelygek tovább az éjben rendületlenül. Majd hajnalban látom, reggel elvette az utolsó csillagot. Engem már akkor nem a sötétség vezet utamon, mint vakot! Átfagyott, fáradt testemet így éri a napsütéses hajnal... Majd felébredek és tán' nekem is jobb lesz egy új pirkadattal... Reggel, ha felébredtem, egy vakító, szép, nyári reggelen, Kinézek és látom, az éj megtorpant a harmatcseppeken. Felkelő nap vöröslően óriás korongja Meg az új nap reménykeltő, fényt sugárzó szava... Harmatcsepp mosdat mindenséget a kelő hajnalon, Ébredő napocska rásüt és fölszárad a napon. Vecsés, 2014. május 5. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. | ||||||
| ||||||
