Kihalóban az emberi értékek,
Világszerte nő az agresszió.
Miért nem kellünk egymásnak gyerekek?
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…

Durvul a nép és bőszen gyűlölködik,
Gyűlölet van, közben nem kell a meló.
Mindenki állhatatlan, fenekedik.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…

Fiatalokat senki nem neveli,
Az öreg meg nem kell, ő már kikopó.
Lesz világ, emberi érték nélküli.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…

Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Meditálok…

Előttem az út… sötét alagút.
Fénynek kéne lenni ott a végén,
Legalább kicsi, mi mutatja út
Járható és kivezet a végén.

Budapest, 1997. december 14. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Csőre töltöm magamat,
Elvágom a gúzsokat.
Nekilódulok világnak,
Lehet-e még, hogy akarjak?

Budapest, 1997. december 8. – Kustra Ferenc József: íródott: önéletrajzi írásként.

...

Rázom a kezem a zsebben,
Képzeletbeli pénz abban cserren.
Mivel a hangját nem hallom,
Rájöttem ébresztő! Álmodozom…

Budapest, 1997. december 6. – Kustra Ferenc József- íródott az álmomról (Önéletrajzi írás)

...

Elmentél? Nem is voltál soha. Nem vagy?
Nélküled üresen csikorog az agy.
Hiányzol, mint kerékagynak a zsír,
Nélküled csikorgok, rólad semmi hír.

Itt az idő! Véglegesen felmérem,
Hogy nélküled mit sem ér az életem.
Föladom, a határidő december
Harmincegy és onnan nem vagyok ember.

Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér.
Nélküled az életem csak folt, de fehér.
Nélküled nem lehet feltérképezni se,
Mert üres, mint a szegények köcsögje.

Hát igen, nélküled idejutottam,
Eddig öklömmel semmibe sújtottam.
Most már látom eddig öklöm sem volt,
Most már látom, életem hamvában holt.

Én szólítanálak: Kedves Szerencsém!
Te! Hogy tegyem? Sohse voltál enyém.
Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül,
Megyek tovább kielégületlenül.

Budapest, 2000. október 8. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Reggel van, pihent vagyok, lehet, hogy el is megyek a napba…
Reggeli, öltözködök, más nincs, indulok… bízok a papba.

Felnézek, fehér-fodros, vagy szürke felhőt nem látok,
Azt meg nem vállalmom, míg jönnek, csak fél lábon álok.

Csodaszép az elterülő égbolt, végtelen kékségébe,
Földre vetül ez a szépség… út a végtelen mindenségbe.

Lengén, nyárin öltözve megyek, hogy beszívjam a napsugarakat,
Korán indultam, hűvösben rövidnadrág, nem védi lábszárakat…

Én csak vakon megyek, szembe vele… belemegyek bele, fénybe,
Átélem, mit őseink, több ezer éve, Aton szellemébe.

Ez most egy nagy felüdülés, csak megyek előre a fénybe…
Átölel, körül ölel… Hagyom, felrepít a mindenségbe.
Aton szelleme él és uralkodik rajtam,
Vezet, utat mutat, fénybe vezeti utam.

Egyedül megyek a mindenségbe, fény vezet az utamon,
Benne megyek, vele haladok, nem gondolkozok múltamon.
A fény, látom, nagyon erőlködik is, nap már erőteljesen tűz,
Sugarai belém hatolnak, magáévá tesz, minket összefűz.

Már majdnem felemelkedtem, de még éreztem, hogy felrepülők!
Később arra aléltam, hogy kérdezgetnek, míg a földön ülök.
Felnéztem, láttam arcokat és megjelentek felhő kezdemények…
Mesélték, mint bolond sétáltam, autó elütött… fejlemények...

Vecsés, 2015. június 25. – Kustra Ferenc József

...