Laktam már a magány monostorát,
Viseltem már a bús lemondás szürke
Kámzsáját, s homlokom megadva t?rte
A gondok ráncrepeszt? ostorát.

Istenem! lesz-e sorsom mostohább?
Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
Könnyem vizét?l milyen új és fürge
Bánat riad fel? hogy lesz most tovább?

Bús az élet, de balga, aki gyászol;
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim cseng?s nyáját vigyázva terelem.

Olyan jó hinni, hinni: túl sötét tereken
Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;
Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem!

...

A múltak májusába
Eljössz-e még velem?
A múltak májusába,
Mely csupa szerelem.

Az én holt ifjúságom
A legszebbik halott,
Az én holt ifjúságom
Vígan föltámad ott.

Az én t?nt édenkertem
Csupán neked terem.
Az én t?nt édenkertem
Az els? szerelem!

...

Kék harmat mossa ki szememb?l az álmot.
Talpra szököm
s eszembe jut a kedvesem.

Folytatom utamat
mélyeken, köveken, árkon és hegyeken át.
Éren és patakon, napon és csatakon át.

Halra horog vet?dik,
nyúlra csattan puskacs?.

Egyszer eljutok hozzá. Őszel? erd?k
piros közepébe.
- Jó reggelt, fekete kislány,
ezentúl velem jössz hegyeken, utakon, éren és patakon át.

...

Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port híntettem égszínkék szemedbe?

Nap vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy leperzseltem hófehér karod?

Ősz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy ingválladra tört levelet szórtam?

F? vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy megcsiklandtam rámtipró bokádat?

Víz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyes?ben?

Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vet?dtem?

...

Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a mez?k felett,
elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás
a boldogság után.

Kicsi galambok kimerészkednek
fehérl? szárnyaikkal
a fesl? márciusba s lábuk elé
olvadt patakok csörgedeznek.

Jégvirág, jégvirág, jégvirág,
sok megbámult cigarettafüst...
Jaj, be jó lenne már
egy kis feltámadás!

Mozdonyok dohognak,
gyors lábak forognak,
égb?l lenyúló hosszú karok
kavarják a tavasz életét.

Valaha el lehet-e érni
a bús elérhetetlent?
Vagy elfojtott vággyal elfüggönyözni
minden ablakot?

Ébred?, fanyar boroszlánok
símulnak a nagy sziklasírra
s bent fekszik Lázár némán, hidegen.
Harmadnapos halott.

...

Kerülj, miként más sarkát a delej,
Mint szirtet a hajós utában,
Gyülölj, mint angyal a kárhozatot,
Mint csendes éj a vadzajú napot:
Közömbös csak ne légy irántam!

S ha látom, hogy szivedben sz?m iránt
Akármin?, de érzemény van,
Remény táplál mindaddig engemet,
Mert aki gy?löl, még talán szeret.
Közömbös csak ne légy irántam!

...