Húsvét napja van, jaj, nem tudni mi vár ránk,
Várjuk a fiukat, vagy elbarangolnánk?
Megterítettünk, van főtt tojás, csoki is,
Van sonka, retek, újhagyma, meg likőr is.

Kilesünk az ablakon az utcára
Fiúk járnak és mennek házról-házra,
De ide sajnos, nem téved be egyik sem,
Hogy ide sokan jönnek, rosszul becsültem?

Ha jönnének és mondanának egy verset,
Kapnának tojást, mind a dísz, reá festett.
Meglocsolnának, nekik a zsebpénz is kijárna,
Festett tojás is lenne, a locsoló jutalma.

Vecsés, 2015. február 27. – Kustra Ferenc József

...

Ahogy közeledett a húsvét, a mi nyuszink nyűgös lett.
Persze jogos is, mert neki meg a munka közeledett.

A nyulam-bulam, már húsvét este eltűnt,
Csak hagyott egy kis cédulát, ami feltűnt,
Mert az ajtóra szögezte, hogy elment a melóba,
Ha reggelre télutó lenne, keressük a hóba…

Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot
Mi aztán most várhatjuk az ajándékot…
Mi hogyan kapjuk meg, ha saját nyulunk éppen máshol kézbesít!
Meló fontos! Ránk, meg akik etetjük, nem is gondolt egy kicsit?

Reggel én jó korán felkeltem ideges éjszaka után…
Nyúl a ketrecben elnyúlva... a fárasztó éjszaka után,
És látom, beste, teremtette, kirakta az ajándékokat,
Az udvaron fészkekbe, nem elfeledve el a háziakat.

Szabad-e hát történetem után, lányok-asszonyok
Elővennem a szagos vizem, mert most locsolkodok…
Mosolyogtok ti, majd tőle télen is és nyáron...
Ha ügyes voltam, kérem én a piros tojásom…

Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc József

...

Viaszban a gyertyabél csonkig ég,
Horizont egybeolvad; Föld és Ég.
Gyertya, amíg ég, fényt ad és kormol,
Sorsom meg bíz’ csak kormol és karmol.

Viaszt megolvasztja tűz melege.
Elég lassan, a fényt adó bele.
Alig van viasz, mi belet tartsa,
Már látszik, hogy lekonyul a lángja.

Elillan a fény, már nem vet árnyat,
Élet letarolja a nagy fákat.
Gyertyaláng már leég, nem világít,
Nem is látni így az erdő fáit.

Budapest, 2000. április 10. – Kustra Ferenc József

...

Meditáció pszichés alapokon…

Az életében, mindenkinek vannak bizony kis-dolgai,
De keveseknek adatik meg, hogy legyenek nagy-dolgai…
Kis-dolog-e, ha a vízből pára, majd nagy felhő lesz?
Nagy-dolog-e, ha a felhő vízcseppekként, eső lesz?

Kis-dolog-e akaratlanul, de valakit megölni?
Nagy-dolog-e háborúban sok embert csak úgy lelőni?
Kis-dolog-e az embertömegek felett uralkodni?
Nagy-dolog-e otthon egy rabszolga-cselédet tartani?
Kis-dolog-e az utcán, egy ártatlan embert megverni?
Nagy-dolog-e ártatlan kutyakölyköt vízbe fojtani?

Az élet, sokaknak egészen mást, keveset jelent,
És keveseknek jelent, élhetően nagy végtelent.
Van kit a saját elborult agya irányít,
És van, kit teljesülhetetlen álom ámít.

Meg az emberek kb. tízévente biz' megváltoznak,
Persze vannak, kiknél az alapok nem másulnak.
Van ki töményen, a sűrűben éli életét,
És van, kinek a jellemzőség adja meg létét.

Kis-dolgok-e ezek, vagy mind nagyok?
Kérdés, elvégezni mit akarok?

Nincs az életre két teljesen egyforma recept,
Vagy beszélhetsz tájszólásba, de érted a nyelvet.
Ki tudja, kis-dolog neked, ami másnak nagy,
A légúti járvány is múlik, majd ha megfagy…

Vecsés, 2015. július 23. – Kustra Ferenc József

...

Eszperente nyelven…

Ejnye-bejnye, teremtette,
Ember, nedveket szerette.
Fenekedve erjesztette.

Nedveknek lenyelete kellemes,
Szerette! De reggel rettenetes!
Léte ezért, szétszedett, elegyes.
Lehelete, egyenest fertelmes.
*
Lélek, defektes,
Cselekedet sekélyes.
Megfeneklett kedv.
*
Kelyhet, remegve vette kezébe,
Bevette e nedvet nyeldekébe,
Lekergette bélésébe,
Bele evett levesébe.

Észrevette, nedve régen elment,
Helytelen cselekedete mellett,
Kellene, szerezzen rendes kedvet!

Véreres szeme elmerengett,
Lelkecske éppen, felleledzett.
Életet kerget cselekedet.
*
Cselekedetek,
Elvégezhetetlenek.
Ferde nézések…

Vecsés, 2013. május 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

...

Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm…
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?

Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...

Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.

Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.

Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.

...