|
|
|
|---|---|
 |
|
| Elégia | ||||||
| Lélek, míg egy kérdés gyötört:
halál vagy szerelem, amíg a vágy kínált gyönyört, s álmodtál szüntelen, koszorús fejjel, s míg enyém nem volt a könny-kehely- az árnyak világába én miért is nem mentem el! Lelkemben örök nyomokat miért is hagytatok, ti ifjúságomból maradt, ti régi dallamok! Völgy és erdő feledve rég s a kedves szemsugár, mért, hogy a zenétek hangja még fülembe visszajár! Bár bennetek zenél, reám ne hozzatok vígaszt, suhanó esztendők során rég eltemettem azt. Könyörüljetek lelkemen, álmán őrködjetek, s a szörnyű szót, hogy szerelem ne hallja tőletek! | ||||||
| ||||||
