„Én megtehetném, és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.”

Hah! Most látom csak, esteledik,
Ember lassan a sötétben elbotlik,
Mert a sötétség már térdig ér,
E nap már tevékenységre mit sem ér.

Ó napocska, lebegve tűnsz el a tájba,
Felvett, éj fekete varázsló ruhába,
Álcázod magadat, elbújsz, játszol,
Reggel jössz, látszani fog a jászol.

Az élet szőlő karói közt még lát a lelkem,
De nem sokára sötétben-látót kell felvennem.
Sötétedik, már nem látszanak a délibábok,
Bár a napsugarak még csokorban… tűzvirágok.

Ahogy sötétedik, kövek már nem sütnek talpam alatt,
A mai napból nem maradt hátra, csak egy apró falat.
Lassan elmúlik éltem egy napja, ennyivel is öregszem…
Folyvást térdig járok a gazba… mint az ’indián Öregszem’?

Csendben mélázva, az jár az eszemben,
Holnap, mi vár majd rám, az új reggelben?
Remélem… tovább maradó szellemben…

Lassan elmúlik éltem egy napja,
Én meg térdig járok ama gazba?

Vecsés, 2013. november 19. – Kustra Ferenc József – ’Folytassa’ pályázatra: – Az idézet Pilinszky János: Ne félj c. verséből való.

...

Kérdezzem, hogy hol nyílnak szép virágok?
Tudom, hogy vannak temetetlen sírok…
Menjek el és vegyek, ha nincs… termeljek én szép virágot?
Tudom, önön tébolyom kerüli körül a világot…

Kérdezzem, menjek-e én vadászni dzsinnekre?
Tudom, akkor vérfarkas rálép a lelkemre…
Menjek én el, de ne vadásszam a dzsinneket?
Tudom, önön tébolyom zárja le végeket…

Vecsés. 2012. augusztus 12. - Kustra Ferenc József

...

Szerelemtűz égjen már Mici,
Ölelhetnél, Te édes pici.
Szerelemtüzed van,
Itt vagyok álmodban...
Keserűségem-sírom… kicsi.

Löknélek szerelem tűzébe,
Nem kerülne nékem semmibe.
Lehetnél epedő,
Én? Ágyba kergető…
Keserűség, sírok ízibe.

Légy már végre az én Micikém,
Kérlek, szó szerint is légy enyém.
Gyűrnénk a lepedőt,
Kapnál egy nagykendőt…
Légy már enyém, édes Micikém!

Vecsés, 2020. február 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

Hétköznapi pszichológia

Párkapcsolatban, ha a szeretet belül gyűlöletté válik,
Akkor a szívbe-lélekbe markolóan fog hatni.
Az a fél, aki akaratlanul is, de áldozattá válik,
Tehetetlen,
Mert a gyűlölködőre, szép szóval nem lehet hatni!

Elmenni, lelépni? Kérdés: ez kivitelezhetővé válik?

Vecsés, 2018. október 7. – Kustra Ferenc József

...

Keserű mosoly ül kába fejemben,
Bensőm zubog enyhe remegésben,
Magam kis porszemnek érzem,
Ahogy néz le rám e szent perem.

Egy gondolat kopogtat fejemben,
Hogy a kormányrudat elvesztettem,
S a fellegek tovasodorják fénymesém,
Vele minden reményt, ami szép.

Épp csak igent mondtam az életre,
De most fájón hasít az elmémbe,
Hogy szabadulni már nem lehet,
Cipelnem kell súlyos terhemet.

Napra nap jön, s éjre az éj,
Ez a megalkuvás nagyon kemény,
De ott ragyog a vakító fény,
A két csodás csillagteremtmény.

Ők fényesítik pislákoló egem,
Erősítik hitem, szívem s lelkem,
Utat mutatnak a csillagösvényen,
Velük teljes a világmindenségem.

...

Eső koppan, miért sír az ég helyettem?
Hisz úgyis mindegy már, úgyis vége már.
Ázom és fázom, és te nem vagy már, hogy átölelj és mondd:
Semmi baj Kedves, hisz itt vagyok veled!

Mióta nem vagy, az vagyok, aki csak kívülről él.
Csak járok-kelek a világban körbe-körbe.
Már mondták: Állj meg, hisz végtelen az út!
De nem. Megyek. Végigjárom az utam.

Végigjárom az utam, amit a sors rendelt.
Végtelen út? Nem tudom, de hosszú és kanyargós,
Mely mindig mindenhonnan az ajtód elé vezet.
Engedj be! Ne hagyj itt kint állni és várni!

De jól tudom, csak álmomban létezik mindez.
Az út, az ajtó, s hogy egyszer majd kinyílik.
S ez ajtó tudd meg, a szíved ajtaja, melyet
vaslakattal zártál, miután elhagytál.

Gyakran eszembe jutnak a régi szép napok.
A szemed, a szád, a teljes alakod.
A hangod, mit úgy szerettem hallani!
S a mosolyod, mit úgy szerettem látni.

S mindennek már oly régen vége,
Pedig mindez az enyém volt, csak az enyém!
Őriztem, óvtam kincsem, amíg bírtam.
De Te most is erősebb voltál nálam!

Erősebb, mint mindig, mindenben. Én nem.
Én gyenge vagyok, látod ebben is.
Gyengeségem, hogy nem tudok feledni,
Hogy nem tudlak elfelejteni.

Mindig veled vagyok, Veled alszom és Veled ébredek.
Mondják sokan, kik értenek: Egy árnyképpel élsz!
Miért nem egy hús-vér emberrel?
Kivel boldog lehetnél, nem csak szenvednél...

Megpróbáltam. Igen, meg. Nem sikerült.
Így már mind a ketten szenvedtünk.
Elég, ha csak én kínlódom, hisz jól tudom:
Egész elhibázott életemben élsz és uralkodol... Örökkön!

...