Ahol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek,
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni.

Mindig a holnapra mosolygok,
Elvágyom onnan, ahol bolygok,
Úgy vágytam ide s most már szállnék.
Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

...

Valahol egy bús sóhaj szállt el
S most lelkemen pihen,
Valahol kacagás csendült most
S mosolyog a szivem.
Valahol szép lehet az élet,
Mert lány után futok
S valahol nagy lehet az átok,
Mert sírni sem tudok.

Valahol egy szívnek kell lenni,
Bomlott, beteg szegény,
Megölte a vágy és a mámor
Éppúgy, mint az enyém.
Hallják egymás vad kattogását,
Míg a nagy éj leszáll
S a nagy éjen egy pillanatban
Mind a kett? megáll.

...

Reményt reménylt az ifjacska,
Hányván a sors habja;
Eltört, eltört a vasmacska,
Ímhol a darabja...

...

Ámor egy narancshéjacskán
Fel s alá kormányozott.
S egy szívbe e kis vasmacskán
Kikötni szándékozott:
De a sors szelet indított,
Tengert, mindent rázúdított,
A kis vasmacska eltört,
S szegény Ámor hajót tört!

...

Én szenvedek, s pedig miattad,
Miolta szívem elragadtad,
Édes kegyetlenem!
El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe,
S így kell talán e gyötrelembe
Örökre sínlenem.

Érted borong éltem tavassza.
Mert nincs nap, amely elfogyassza
A rám vonúlt ködöt.
Sír tisztel?d, ha kél, ha fekszik,
Miolta azzal nem dicsekszik,
Kiben gyönyörködött.

Sír tisztel?d, kétségbe esvén,
Miolta, t?led távol esvén,
Reményje füstbe szállt;
Holt álom ?l zsibbadt ölében,
S gyakran ijeszt? képzetében
Lilit, Lilit kiált.

E szóra karjaim kinyúlnak,
De csak sovány homályba húllnak
Nincs Lilla, nincs öröm!
Már nyugtom éjjel sem találom,
Mert ott is ébren tart az álom,
S fejem Lilin töröm. -

Óh, mely keserves annak élni,
Kinek tovább nincs mit remélni,
És mégis élni kell!
Él az, de nincsen benne lélek.
Az én tüd?m is, bátor élek,
Lelketlen?l lehell.

És tán te, szép szememvilága!
Úgy élsz, hogy életed virága
Virít, míg én halok.
Adná az ég! Azon ör?lnék.
Könnyemnek azzal eltör?lnék
Felét az angyalok.

De tán, Lilim! te is kesergesz?
Rab gerlicém, saskézbe hergesz
S kéred segédemet?
Hiába már, kincsem, hiába!
Csak a halál jégsátorába
Ölelsz meg engemet.

...

Távol vagy tet?led,
Óh életem reménye!
Óh Lilla, f?ldi angyal,
Távol vagyok tet?led!

Elhagytalak, galambom,
El - s ah! talán örökre;
Miólta oly sok édes
Csókok között utólszor
Búcsút vevék tet?led,
Ím, vissza én se mentem,
Te is hiába vártál.

De bezzeg aki Lillát
Elhagyta - ah, ha látnád, -
Elhagyta ám magát is!
El - s ah, talán örökre.

...