Boldogság? Milyen régen nem éreztem már,

Annyira kevés is elég,hogy mosolyt varázsoljál.

Kezem a kezedhez ért,hallottam szívem dobbanását,

Nem tudom mit érezhettél,de én lelkem nyugtalanságát.



Ha mertem volna csókot kérni Tőled,

Vágytam rá,hogy karommal átölelhesselek.

Ha csak rá gondolok is,könnyeimet érzem,

A boldogságtól?-tudom,hogy csak Te érted élek!



Ha tudnád,mennyire vágyom Rád,szívem Érted dobog,

Hogy átölelj,lágyan megcsókolj,így lennék nagyon boldog.

Szemeid huncut ragyogása,szádon érzéki mosoly,

Szívemet balzsamozza lágy,elbűvölő hangod.



Érzem,hogy csak álmodom,valóra pedig nem válik az álom!

Ébredj fel! Az élet nem ilyen! Nem kaphatod meg,amire vágyol!

Pedig milyen szép lett volna,annyira kevés is elég volna.

Boldogság?-érzem,én már nem kaphatom meg talán soha.

...

Szeretlek téged, mert Istenem így akarta
Nem kerestem, kértem, csak a szívembe adta
A tébolyult érzést mely téged vágy szüntelen,
Mely sasként vág sebeket vívódó lelkemen

Nem akarlak én már, mert fáj szeretni, nagyon
Meghalok érted minden magányos hajnalon
Átok vagy nékem, örvénybe rántó gyötrelem
Sejtekben, pusztító métely, reszkető félelem

Menekülnék tőled, de nincs erőm, nem tudok
Egy kábult érzés fogva tart, bárhova bújok
Lábam ingoványon áll, egyre lejjebb merül
Kőbe zárt szívem csendes halálba szenderül

...

A szív tehetetlennek érzi magát,
Ha érte másik kettő harcba vág.
Tehetetlennek érzi akkor is magát,
Ha reá egy időben kettő vár.
Két szív közt nem választhat,
Hisz tudja az egyik boldogtalan marad.
Ősi ellen fele a szívnek az ész,
Döntési lehetőséget most ő kér.
De a szív iszonyúan makacs,
S minden lehetőséget megtagad.
Nem bír választani a szív,
Hisz mindkettőt igazán szereti.
Nem bírja tovább a fájdalmat,
S a szív fájdalmában meghasadt

...

Ha én haragszom, szemem feketére fest téged
ha én sírok, tengerek csapnak ki medrükből.
ha én szeretek, csillagtáncot járnak üde lények.
ha én simítlak, mindketten kilépünk testünkből

...

Titkok börtönébe zárva élem az életem
Kínzó érzések acélos bilincse fogva tart
Vágyódom a nyugalom csendes tengerére
Hánykolódó sajkám most éppen merre tart?

Szemem a végtelen szürke semmibe réved
Lelkem békéjét vajon hol, merre lelhetem?
Mondd mért küldött Isten az utamba téged
Átok, vagy mézízű áldás vagy te énnekem?

Rám borul a sötét éj vasmarkú csendje
Hagyom, hogy födje be vívódó lelkemet
Kába álomba húz a messzi végetlenje
Egekre szárnyalni nekem már nem lehet

Szárnyam összetörtem véres küzdelemben
Harcot vívtam ellened-érted szüntelen
És te nem is sejted mi zajlik szívemben
Hogy nem szeretni téged többé már képtelen

Omlok, fáradok, már erőm a végére jár
Mit sem ér a harc, az ádáz, dőre küzdelem
Rád még új hajnal, fényes ragyogó napja vár
Repülj a széllel messze, nem bánom, engedem?

...

Szívem bűnös keresztje vagy te
Vonszollak, mint Jézus a kálvárián
Megfeszülök rajtad keserves kínnal
Minden magányos, gyászsötét éjszakán

Vérvörös hajnalon újra feltámadok
Kaparok utánad, ismét akarlak szüntelen
Álarcban játszom, tagadva téged
Fáradtan cipelem meggyűlölt életem

Keservvel irtalak szívemből,
Minden percem, minden lélegzet Téged temet
Hogy letehessem végre gyűlölve imádott
Könnytől gyöngyöző, vérázott keresztemet

...