Egy n?nek, kit ösmerék,
a szeme ritka ékesség:
kínakék.

Más ablakú az én pofám,
hol zöld, hol lángot okád igazán,
az ám!

Anyám szeme ködránc, könnyedény,
a kishugoméban holt fény,
bolond szegény.

Alighanem kivételes,
ki oly kékl? tökéletes
szemes;

hol ?rzi, hogy naplángolás
nem éri, se tornádórobogás,
nincs rajta kopás;

éj munkában még soha
nem marta m?fény mostoha
árama;

s oly szívtelen a szép bestia,
sose volt kín t?zhelye, könny fazeka
írisz, retina?

Bepillantásait öntse csak,
nem kedvesek, nem is okosak,
hamisak.

Ha kék fényt áraszt messzire,
könnyen fakúl, de mennyire,
a jóhíre.

...

Jártam erd?n-mez?n
és falakon hágtam által;
kúsztam fényes hegyeken
szemközt az atlanti világgal;
s az úton hazatérve, tudom,
már végeztem árnyal.

Tele holt levelekkel a föld;
de a gally bogain maradottak,
amíg veti ?ket a tölgy,
súrlódva, búcsúzva csúsznak
le a kérges hóra, mikor
már mások alusznak.

Némán egymásra lapult
hullt lombot a szél se kuszálja;
az ?szirózsa sem él;
elalél a varázsfa virága;
a szív még vágyva keres,
rogy a láb: "Hiába."

Mindenkoron árulás
az emberi szívnek, a teltnek,
vállalni az ellobogást,
engedve az értelemnek,
elhinni, vége van
évnek, szerelemnek.

...

Vágyak pihennek, kopott mesékr?l
Nem dalol régen az esti szell?...
Feledett nóták bús emberekr?l,
A hajnal-álommal mi néha elj?.
- Feledett álmok, feledett órák,
Összetépett, hervadt, borús ?szirózsák.

Kisértetjáró, ?szi, hideg éjben
Fehér árnyékok suhannak lassan...
Egyedül maradok, egyedül, érzem,
Megtörik rajtuk démoni hatalmam.
- Feledett álmok, feledett órák,
Összetépett, hervadt, borús ?szirózsák.

Titáni harcban kid?lt emberárnyék,
Izzó mámorok még fagyos hó alatt...
Sebzett szárnyaimmal is utánna szállnék,
(Az ifju er?b?l mi még megmaradt.)
- Feledett álmok, feledett órák,
Összetépett, hervadt, borús ?szirózsák.

Vágyak pihennek, halk zene zendül
Kopott mesékr?l szivembe lassan...
Tavasz - szivemben az ?sz régen bent ül,
Izzó vágyaimmal egyedül maradtam.
- Mint napsütött mez?n a letarolt rónák,
Összetépett, hervadt, borús ?szirózsák...

1914

...

Borongó csöndben, ködös alkonyórán
Zokogva siratom meg a multamat...
Ilyenkor temetem el az ifjuságom,
Minden ábrándom, álmom, vágyamat.
Ilyenkor látom a mások boldogságát,
Ilyenkor irigylem embertársaim...
S ilyenkor kacagok örjöng?n, dühvel,
Összezúzott éltem d?re álmain.

Ilyenkor szeretnék messze elrepülni,
Az eltemetett rózsás múltba el...
És szeretnék mindent, mindent elfeledni
Egy vesztett múltat, tévedéseivel.
Ilyenkor szeretnék uj életre kelni
És sz?ni ragyogó, uj ábrándokat...
Feledni mindent és csak menni, menni,
Visszahozni vesztett álmaimat.

Ilyenkor..csöndben...ködös alkonyórán,
Sirok, kacagok, remélek, hiszek...
Temetek álmokat, ábrándot, vágyat
S múltam sírjára
Uj, friss, él? virágot viszek...

1914

...

Messzi utról jöttem idegen világba,
Idegen világba...emberek közé...
Mit magammal hoztam, csak egy hervadt rózsa,
Egy eltemetett, elsiratott óra,
Bús fekete fátyol rózsaszín fölé...

Egy megsárgult papir álmok idejéb?l,
Álmok idejéb?l...fakuló írás...
Elaltatott vágyak, sohasem sirt könnyek,
Fakuló rég múlt örömöknek,
Ég? vágyak után örök hervadás...

Szerelmi csókoknak tüzes, sajgó sebe,
Sajgó seb...mely folyton szüntelen ég...
Átálmodott éjek, sok sok-boldog óra,
Forró kézszoritás örök bucsúzóra,
S nem csábit már többé kékl? messzeség...

Messzi utról jöttem idegen világba,
Idegen világba... s üres a szivem...
Ifjuságom, s mindent, mindent elvesztettem,
Álmot, emlékeket, mindent eltemettem,
S mégsem tudhattam meg, mi a szerelem!...

1914

...

Felfázott emlékképek égtek rideg szívem szirmaiba,
Széls?ségek szaggatják húsom, itt a hiba e sötét úton,
Hol szürke gondolatok rágódnak a múlton, széttépve elmém.
De nekem kell még egy remény, mi azt súgja enyhén,
Hogy: "Képes vagy bármire.", és "Járj itt, mert hitet vetve magadba,
Életre kel, mit csak egy színes filmdarabban látsz valaha.",
Vakító fikcióm hontalan kutatja hol a haza, a megnyugvó Kánaán,
Töprengve lelkem szívós szegletein, szúró bánatán, egyszer megtalálom talán.

...