Borongó csöndben, ködös alkonyórán
Zokogva siratom meg a multamat...
Ilyenkor temetem el az ifjuságom,
Minden ábrándom, álmom, vágyamat.
Ilyenkor látom a mások boldogságát,
Ilyenkor irigylem embertársaim...
S ilyenkor kacagok örjöng?n, dühvel,
Összezúzott éltem d?re álmain.

Ilyenkor szeretnék messze elrepülni,
Az eltemetett rózsás múltba el...
És szeretnék mindent, mindent elfeledni
Egy vesztett múltat, tévedéseivel.
Ilyenkor szeretnék uj életre kelni
És sz?ni ragyogó, uj ábrándokat...
Feledni mindent és csak menni, menni,
Visszahozni vesztett álmaimat.

Ilyenkor..csöndben...ködös alkonyórán,
Sirok, kacagok, remélek, hiszek...
Temetek álmokat, ábrándot, vágyat
S múltam sírjára
Uj, friss, él? virágot viszek...

1914

...

Messzi utról jöttem idegen világba,
Idegen világba...emberek közé...
Mit magammal hoztam, csak egy hervadt rózsa,
Egy eltemetett, elsiratott óra,
Bús fekete fátyol rózsaszín fölé...

Egy megsárgult papir álmok idejéb?l,
Álmok idejéb?l...fakuló írás...
Elaltatott vágyak, sohasem sirt könnyek,
Fakuló rég múlt örömöknek,
Ég? vágyak után örök hervadás...

Szerelmi csókoknak tüzes, sajgó sebe,
Sajgó seb...mely folyton szüntelen ég...
Átálmodott éjek, sok sok-boldog óra,
Forró kézszoritás örök bucsúzóra,
S nem csábit már többé kékl? messzeség...

Messzi utról jöttem idegen világba,
Idegen világba... s üres a szivem...
Ifjuságom, s mindent, mindent elvesztettem,
Álmot, emlékeket, mindent eltemettem,
S mégsem tudhattam meg, mi a szerelem!...

1914

...

Felfázott emlékképek égtek rideg szívem szirmaiba,
Széls?ségek szaggatják húsom, itt a hiba e sötét úton,
Hol szürke gondolatok rágódnak a múlton, széttépve elmém.
De nekem kell még egy remény, mi azt súgja enyhén,
Hogy: "Képes vagy bármire.", és "Járj itt, mert hitet vetve magadba,
Életre kel, mit csak egy színes filmdarabban látsz valaha.",
Vakító fikcióm hontalan kutatja hol a haza, a megnyugvó Kánaán,
Töprengve lelkem szívós szegletein, szúró bánatán, egyszer megtalálom talán.

...

A falon régi aquarellek,
Mosolygó fejek, - bús szerelmek...
Pihennek némán, csókos ajkkal,
Csillogó szemmel, b?nös arccal.

Visszahivnak egy régi korba,
Emlékeztetnek kézfogókra...
Simogatnának bús merészen,
Könnyez? szemmel, lágyan, szépen...

Halk kacagás nem kell már nékem,
Legyen most szenvedés csak a részem...
Fájdalom, melynek nincsen könnye,
S vérezzen, égjen mindörökre...

1914

...

Amióta elment, borús ?sz van nálunk,
Mint egy nagy temet?, oly kihalt a tájék...
És nagy világban, - e nyüzsg? vásárban
Úgy bolyongok szerte, mint egy beteg árnyék.

Amióta elment, ugy bánt a sok emlék,
Ugy fáj az a sok-sok esti alkonyóra...
Mikor mások annyi szines mesét sz?nek
S én egyedül térek fáradt nyugovóra.

Amióta elment, ugy vágyom a napnak
Egy-egy fölcsillanó, lopott sugarára...
Amióta elment, ugy zokog a lelkem
Sok, megtalált, régi, bús melódiára.

Amióta elment, ugy hiányzik nékem,
S ugy szeretnék sokszor Maga után szállni...
Hajnalhasadással, csillog hullásával
A régi helyeket együtt összejárni.

Amióta elment, - üres az élet,
És megfakul lassan a sok szines álom...
Amióta elment, - hajnalhasadással,
Csillag hullásával mindig - visszavárom!

1914

...

I

Ha csak szeretsz, bár viszonzatlan,
De térdelhetsz h? áhitatban
Bálványod lábai el?tt,
S hogy végtelen szereted ?t,
Hogy érte élsz, bevallhatod:
E sorsodat még áldhatod.

De ha szeretsz, s nincs egyéb vágyad,
Mint Neki e forró imádat
Elmondani egy pillanatban
És azután meghalni ottan, -
S még ezt is tiltja csillagod:
Hogy mi az átok, tudhatod.

II

Nem birok már a szivemmel,
Úgy teli van szerelemmel.
Ha valahol ki nem öntöm,
Maradásom nincs e földön.

Elmegyek a zöld erd?be,
Bekiáltok a sür?be,
Vigasztaló szóra várva;
De hiába, mind hiába!

Fái némák a vadonnak,
Szelid ?zek szánakoznak.
S útjain a rengetegnek
A verebek kinevetnek...

III

Sugalmas, rejtelmes éjjel.
Kéjt?l rezzen a bokor.
Fönn az égen b?vös fénnyel
Robban el a meteor.

Ámulattal nézve rája,
Elmerengsz, gondolkodol.
Bölcs, tudós ki nem találja,
De szivem rég sejti jól.

Csillag az, fut végzetétül,
Mely, mint kárhozat, sötét.
Szív, melyben reménység nélkül
Olthatlan vágy tüze ég.

Lény, kit egy kimondhatatlan,
Elviselhetlen titok
Addig égetett, mig ottan
Darabokra szakitott...

...