|
|
|
|---|---|
 |
|
| Már néha gondolok a szerelemre | ||||||
| Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet - én Istenem - milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Mereng?. A lelke párna, puha selyemkend?. És míg a többiek bután nevetnek, virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme. Halkan beszél, csak nékem, soha másnak. Fájó fejemre h?s borogatást rak. És kacagása heged?-zene. Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló. Különös, titkos és ritkán mosolygó Az éjbe néz?. Fáradt. Enyhe. Csöndes. Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz. | ||||||
| ||||||
