|
|
|
|---|---|
 |
|
| Arabella | ||||||
| Mert lelkem oly tükör, amelyben
Legszebbnek látod magadat; Gyönyörködöl az istenképben, Min?nek szerelmem mutat; Mert szép vagy ott, mint a dics?ség, Hódító, mint a diadal; Tekintetedben angyalfönség, Mit?l imává lesz a dal: Ezért lejársz hozzám az égb?l, Hogy ez arany vissz-sugarak Rád özönölve a lelkemb?l Fürösszék hiuságodat. Oh hát e kölcsönös fényesség Legyen választó átok itt, Mely arcodon s szivem mélyén ég, Engem megöl, téged vakít? Hát csak butor, bár kedves, drága, Tükröd maradjak én neked, Kit soha, bármi h?n sovárgja, Félvén, nem ér lehelleted? Hát lelkem fénye, tisztasága Legyen számomra kárhozat, S ki isten-voltodat nem látja, Szerelmedet majd annak add? Ez hát a rend a mindenségben! Te is olyan vagy, mint a nap, Tündökl? a végetlenségben, Melyt?l minden fényt visszakap; De kebléhöz nem fér, csak az, ki Reá homályt vet, léha folt; Míg hátul a föld megkeríti, Arcára csúsz a satnya hold?! | ||||||
| ||||||
