|
|
|
|---|---|
 |
|
| Bántottál… majd’ megtörtél | ||||||
| A szerelmünk parkolópályán…
Bántottál lelkemben, ó, Csenge Mért’ vagy ilyen, kérdem esengve. Törsz, zúzol engemet, Hessented legyeket? Miért változtál velem szemben? Nem bántani vágytam, csak élni, De túl sok volt és kezdtem félni. Te raktál rám terhet, Nem volt bennem enyhet. Csak vágytam a békét és ennyi. * Bántottál lelkemben, mért’ tetted? Magad nekem, miért kelletted? Nem tudom, de én is, Ilyet tettem mégis? Nem kellettem… ezt érzékelted? Nem szándékból törtem szívedet, Nem bírtam fullasztó hitedet. Szép volt, amíg az volt, A szív is mást hallott. Nem kértem mást, csak kis szünetet. * Szemedben nem vagyok senki sem? Ne légy ellenség… mert elhiszem. Én biz’ még szeretlek, Gyorsan nem feledlek! Ember porból porrá lesz… hiszem! Nem lettél sosem csak „senki sem”, Bennem kihűlt... régi szerelem. Ellenség nem vagyok, Mások az irányok! Fáj érzés, máshova ment... hiszem. Vecsés, 2024. október 29. -Siófok, 2025. május 21. -Kustra Ferenc József- két szerzősnek írtuk, romantikus LIMERIKBEN. Én a páratlanokat írtam, szerző-, és poéta társam Gránicz Éva a párosokat. | ||||||
| ||||||
