|
|
|
|---|---|
 |
|
| Els? szerelemérzés | ||||||
| Ifjúságom reggelében
Szívem bút nem szenvedett, Míg a tündérek kertében Lepke-módra repkedett. Ha bels? részem hevítni Kezdte a szikrázó Rák: Meg tudták mindjárt újítni A híves Etéziák. Ha szomjúztak a melegt?l Eltikkadt tetemeim: A v?lgymetsz? csergetegt?l Felocsódtak ereim. De most, Lilla, új tüzemnek Semmi enyhít?je nincs, Ah, más szomja van szívemnek, Más láng éget, kedves kincs! Most a barlang éjjelében Déli napot képzelek, A bikkek tömött ködében Az árnyéktól tüzelek. A h?vös Etéziáknak Ám megnyitom kebelem, Mégis e gyújtó fáklyáknak Orvosságát nem lelem. Mit? a fagyos Bóreásnak Szárnya alá sietek; De e bels? gyúladásnak T?zén nem enyhíthetek. S?t gyakran a hóba fekszem Ott kinn a havasokon; S ah! fagyok, mégis melegszem, Nincs nekem tél azokon. Másszor minden lankadásból Testem új életre jött, Mihelyt ittam e forrásból, Mely zúg a bokrok között: De most, noha csípésével Majd kiszedi fogamat, Mégis északos vizével Ez nem óltja szomjamat; Mert megemészti tüzemnek Heve minden cseppjeit, Mihelyt lángoló szívemnek Éri edz?helveit. Eddig éltem tavasszára Mennyk?t az ég nem vetett, S májusi hajnal módjára Csak rózsákkal nevetett; Bennem a kedvet s únalmat Ébreszté szelíd remény: Ezt a kínt, ezt a fájdalmat Nem régólta érzem én. Nem régólta kell szenvednem, Ah Lilla, kell? alak! Ah! csak azólta van bennem, Hogy egyszer megláttalak. Tudom, Lilla, e kin t?led Ker?lt: de nem esmerem. Ah, árthatsz-é? Azt fel?led, Lilla, hinni nem merem. Hisz élettel kecsegtette Pillantásod szívemet Úgy van! csak azért sértett e', Hogy gyógyítson engemet. | ||||||
| ||||||
