Érintésed egyre csak vágyom,
Nem múlik örök sóvárgásom.
Az érzékek játékos, lágy tánca
Egész testem, lelkem körbefonja.

Ha a mozdulat varázsa megmaradna,
Szívünk is egyre gyorsabban zakatolna.
Azt lüktetné, minden perc veled
Csakis fényes szivárvány lehet.

Jó lenne, ha itt maradna a pillanat,
S el nem röpítené tova a pirkadat.
Ha lehetne, örökre szívembe zárnám,
A kulcsát a végtelenbe hajítanám.

El is kéne raktározni ezt a sok csodát,
Mint lelkünk bugyrából fakadó, édes forrást.
S ha e csudára újra megszomjaznánk,
Belőle mindig egyet kortyolhatnánk.
2021. május. Végh Erika

...

Egy álomba csöppentem hirtelen,
Nem is értettem, mi történik velem.
De oly csodás lett az életem,
Mit már remélni sem mertem.
Kit megérint ez az érzelem,
Feledni nem tudja sohasem.
De az álom nem valóság,
S véget is ér oly hirtelen.
Ám az életem, nem lesz
Már többé a régi énnekem.

...

Keserű mosoly ül kába fejemben,
Bensőm zubog enyhe remegésben,
Magam kis porszemnek érzem,
Ahogy néz le rám e szent perem.

Egy gondolat kopogtat fejemben,
Hogy a kormányrudat elvesztettem,
S a fellegek tovasodorják fénymesém,
Vele minden reményt, ami szép.

Épp csak igent mondtam az életre,
De most fájón hasít az elmémbe,
Hogy szabadulni már nem lehet,
Cipelnem kell súlyos terhemet.

Napra nap jön, s éjre az éj,
Ez a megalkuvás nagyon kemény,
De ott ragyog a vakító fény,
A két csodás csillagteremtmény.

Ők fényesítik pislákoló egem,
Erősítik hitem, szívem s lelkem,
Utat mutatnak a csillagösvényen,
Velük teljes a világmindenségem.

...

Kérlek, ülj ide mellém,
Érintsd meg lelkem,
Lehelj csókot reá csendesen,
És én azt soha nem feledem.

Nem feledem nézésed sem,
Mellyel te láttál engem,
Ahogy eddig senki más nem,
Tán még én magamat sem.

Nem feledem érintésed,
Amint hozzám érsz gyengéden,
Lágyan kezedhez húzod kezem,
Ilyenkor érzem, megérkezem.

A boldog, félszeg félmosoly,
Mely mindig ott ül arcodon,
A világot jelenti nekem?
Ezt az érzést, most is

Megkönnyezem.

...

Egyszer majd megbabonázva nézlek,
Egyszer majd bódult fejeink összeérnek.
Egyszer majd csodás érzés járja át testem,
Egyszer majd ébredezik halódó lelkem.

Egyszer majd kihűlt szívem is újra él,
Egyszer majd bensőm pillangókkal zenél.
Egyszer majd elém tárod boldogan nevetve,
Egyszer majd beleveszek a mindenségbe.

Egyszer majd felpezsdíted sivár életem,
Egyszer majd újraíródik élettörténetem.
Egyszer majd ez a lét lesz varázslatosan szép,
Nem is történhet ez majd másképp.

Aztán...

Megbabonázva nézlek,
Bódult fejeink összeérnek.
Csodás érzés járja át testem,
Ébredezik halódó lelkem.

Kihűlt szívem is újra él,
Bensőm pillangókkal zenél.
Elém tárod boldogan nevetve,
Beleveszek a mindenségbe.

Felpezsdíted sivár életem,
Újraíródik élettörténetem.
Ez a lét varázslatosan szép,
Miért is volt eddig másképp.

...

Eső koppan, miért sír az ég helyettem?
Hisz úgyis mindegy már, úgyis vége már.
Ázom és fázom, és te nem vagy már, hogy átölelj és mondd:
Semmi baj Kedves, hisz itt vagyok veled!

Mióta nem vagy, az vagyok, aki csak kívülről él.
Csak járok-kelek a világban körbe-körbe.
Már mondták: Állj meg, hisz végtelen az út!
De nem. Megyek. Végigjárom az utam.

Végigjárom az utam, amit a sors rendelt.
Végtelen út? Nem tudom, de hosszú és kanyargós,
Mely mindig mindenhonnan az ajtód elé vezet.
Engedj be! Ne hagyj itt kint állni és várni!

De jól tudom, csak álmomban létezik mindez.
Az út, az ajtó, s hogy egyszer majd kinyílik.
S ez ajtó tudd meg, a szíved ajtaja, melyet
vaslakattal zártál, miután elhagytál.

Gyakran eszembe jutnak a régi szép napok.
A szemed, a szád, a teljes alakod.
A hangod, mit úgy szerettem hallani!
S a mosolyod, mit úgy szerettem látni.

S mindennek már oly régen vége,
Pedig mindez az enyém volt, csak az enyém!
Őriztem, óvtam kincsem, amíg bírtam.
De Te most is erősebb voltál nálam!

Erősebb, mint mindig, mindenben. Én nem.
Én gyenge vagyok, látod ebben is.
Gyengeségem, hogy nem tudok feledni,
Hogy nem tudlak elfelejteni.

Mindig veled vagyok, Veled alszom és Veled ébredek.
Mondják sokan, kik értenek: Egy árnyképpel élsz!
Miért nem egy hús-vér emberrel?
Kivel boldog lehetnél, nem csak szenvednél...

Megpróbáltam. Igen, meg. Nem sikerült.
Így már mind a ketten szenvedtünk.
Elég, ha csak én kínlódom, hisz jól tudom:
Egész elhibázott életemben élsz és uralkodol... Örökkön!

...