|
|
|
|---|---|
 |
|
| Vigasztalás | ||||||
| Mindég csak sírsz? csak bús siralomra
Nyílnak most is bágyadt szemeid? Mindég csak e gyászos sírhalomra Öntözgeted néma könnyeid? Tudom, legszebb örömid reggelét E szomorú hant alá zárád; Tudom, árva szíved kedves felét Kéri vissza eped? orcád. Oh, hárítsd el ázott fátyolodat Bús szemedr?l, kegyes szenved?! Nem fedi már szeretett tárgyadat E porhalom s mohos temet?. Ott lebeg már az öröm szárnyain, Hol a békés Léthe csörgedez, S virágzó zöld pálmák árnyékain Örök élet lelke lengedez; Hol a myrtus- s amarantszigetek Felett arany aether mosolyog, S illatozó balzsamos ligetek Közt az élet forrása ragyog; Ott békesség s isteni nyugalom Harmatozva száll mindenekre, Nincs ott bánat, sem gyász, sem sírhalom, Sem bús fátyol halvány képekre. Nem szakad el a hív szerelemnek Ottan többé rózsakötele; Ott virrad fel a sokat sírt szemnek Bíborszínben kívánt reggele. Vár tégedet is e dics? tájék! Ezentúl szent hantjait járod; Vár szeret?d, vár e kedves árnyék, S nemsokára szívedhez zárod. Akkor égi csókok törülgetik Gyöngy orcádról kegyes könnyeid, S rég ohajtott karok ölelgetik Rég ohajtott sz?z tetemeid. Ölelkezve fogtok leborulni Dics? Atyánk szent zsámolyánál, S édes örömlángokra buzdulni Cherubimi harmóniánál. | ||||||
| ||||||
