|
|
---|---|
A szerelem éneke | ||||||
Salamon Király "Énekek Éneké"-b?l vettem ezt a részletet. De
csak félig a bibliáé ez a vers: félig az enyém. Keveredése a költésnek, utánköltésnek és m?fordításnak. A MENYASSZONY: Immáron szinte aludtam, de lelkem még nem aludt. Most szeret?m szava szólít, ? zörgeti künt a kaput: - Húgom, gyönyör?m, jegyesem, galambom, szép jegyesem, nyisd meg el?ttem a házat! Harmattól gyöngyös a fürtöm, az éjszaka harmata áztat. Feleltem én neki, mondván: - Nincs rajtam semmi lepel, mezítelenül vagyok íme, és most öltözzem-e fel? Megmostam lábaimat, friss vízben lábaimat és most a porondra tiporva szennyezzem-e újra be ?ket, újra keverjem-e porba? Benyúlt, motozott a nyiláson mely ajtómon vagyon. Fölgerjedt érte a bens?m, megindult rajta nagyon. Serkentem nyitni neki, ajtómat nyitni neki: jöjjön be szegény valahára! Ujjamról folyt vala mirrha, csepegett a kilincsre s a zárra. Sarkig megtártam az ajtót, és vártam rá odabent. De elfordult vala t?lem és szótalanul tovament. Én lelkem könnyre fakadt, keserves könnyre fakadt: kerestem és nyoma nem volt, nevét kiabáltam ezerszer és szava, válasza nem volt. Megleltek engem az ?rök, kik ?rzik a k?falakat, megfogtak engem az ?rök s megvertek a k?fal alatt, ütöttek a fegyveresek dühödten, a fegyveresek, kik járják körbe a várost, köntösömet lecibálták: jaj, merre megyek, hova már most? Város leányai, kérve kérlek mindannyitokat, Jeruzsálem sz?zei, kérve kérlek mindannyitokat: Ha drága szerelmesemet látjátok, kedvesemet, mondjátok meg neki szembe, az ? betegje vagyok csak s beléhalok a szerelembe. LEÁNYOK KARA: Beszélj, tündökletes asszony, ó, asszonyok éke, beszélj! Különb-e talán jegyesed, mint más jegyesek, hogy bánatod ekkora mély, s így elhagy a béke? Különb-e szerelmed más szeret?knél, hogy minket ilyen túl megkönyörögsz, ó, asszonyok éke?! A MENYASSZONY: Ő: mint a rózsa, pirosló és mint a rózsa, fehér, kit?nik ? tízezer közt, mindenkivel felér, homloka tiszta arany, választott drága arany, a nap sugarára hasonló, fodor haja éjfeketén villog, akárcsak a holló. Az ? szeme, mint vízerecske partján puha, tiszta galamb, mint friss tejben fürödöz? szépszín?, tiszta galamb. Orcája: selyemsima, lágy, és dús balzsamfüves ágy, telistele jószagú sarjjal. Ajka: húsos liliom, csordultig mirrha-olajjal. Az ? keze: henger aranyból s rajta topáz-berakás. Teste: zafír s elefántcsont, domború csontfaragás, két márványoszlop a láb s arany oszlop-alapzat alább, hogy rajtok biztosan állna. Szálas termete: cédrus, magasba-szök?, sima pálma. Tekintete, mint a Libanon és szája, ha csókja becéz, édes akár a meleg tej és ínyje, akárcsak a méz. Ily édes az én szeret?m, ily ékes az én szeret?m, akit szavaim tova?ztek. Ilyen ?, ilyen ?, ilyen ?, lányok, jeruzsálemi sz?zek. LEÁNYOK KARA: Beszélj; tündökletes asszony, ó, asszonyok éke, beszélj! Szép jegyesed hova fordult, merre terelte az éj? Merre vagyon neki otthona, házavidéke? Hadd kutatunk veled érte, amíg föl nem leled, asszonyok éke! A MENYASSZONY: Kertjébe vonult bizonyára s ott várja, hogy én keresem, balzsamfüves ágyai közt jár az én szeret?m, jegyesem. Szerelmesemé vagyok én s ? az enyém. Jegyesem, ki bolyong a mez?n, a vadonban, legeltet a dús liliom közt és dúslakodik liliomban. | ||||||
| ||||||