|
|
|
|---|---|
 |
|
| Elgondolkozó poéta… | ||||||
| A nagy kérdéseim…
A nagy kérdés: akkor írni vagy nem írni? Lefeküdni, vagy íróasztalhoz menni? Gondolatot kiírni, vagy eltemetni? Harceszköz lett poéta kezemben a penna? Induljak, mártsam be? Legyen végén kis tenta? Kérdezzem meg a papírt, hogy ő mit akar ma? Legyek én virágzó mezőn mélyen gondolkodó? Vagy legyek őserőmben csak, éberen szunnyadó? Lehetek-e írás közben, mint kezdő pacázó? Legyek én, örök fény saját sötétemben? Legyek menedéketek a szenvedésben? Legyek én sötét erdő, vagy menekülő vad a vadászatban? Legyek, vagy vagyok, saját félelmemben, énemben űzött vadban? De, tenta oly’ nagyon a papírra kívánkozik, Kalamáris kacsint, bele penna kívánkozik… Betűk már tolulnak a fejemben, Lélegzetem beszorul részemben… Az újonnan beállított gyertyám pislákol lágyan, Lángja lassan lobog, gyengéden táncot lejt magában. Én mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen, Láng lassan lobog, de mintha értené... néha sercen. Eddig is mindig mutattam, de többet kell mutatnom, milyen az ember, Gondolatok tobzódnak a fejemben, annyi van benne, mint a tenger. Ha nem írok, akkor ráng a csont, hergelődik a tudat, Rémülten megáll a csend, mereven, sikítva csak matat! Ez nem kell nekem… minek is, az ilyen sárgás virradat? A lábam alatt a mosatlan padló, mint húsban a porc reccsen, Lenézek, hogy mi ez, körben a függönynek a szeme se rebben. Megyek tovább, már ahogy elértem az íróasztalom Leülök és észlelem, a székem a saját nyikorgóm! Gondolataim buján tobzódnak az agyamba. Szerintem, ennyi biztosan nincs élő-halottba… Kezemben a penna, belevágom a kalamárisba. Aztán rögvest lecsöppen, egy kerek-szögletes pacuska… Mikor végeztem és verítékesen megírtam a végszót, meghajlok, Csak úgy magam előtt, hogy milyen jól megírtam, magamnak meg tapsolok. Aztán magamba zuhanva gondolkodok... Parnasszus felém haladok? Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. | ||||||
| ||||||
