|
|
|
|---|---|
 |
|
| Kilátástalanság… | ||||||
| A kilátástalanság,
Egyenlő sorstalanság. Bármerre nézek fekete erdő, Fák között nemhogy fű, semmi sem nő. Ide állatok sem tévednek, Ők ebben tévedhetetlenek. Egyedül botorkálok, Csukott szemmel nem látok, Fáknak sorra nekimegyek És majd rám dőlnek a hegyek. Keresem a kiutat, Mit vak sötétség mutat; Mély, feneketlen kutat. Már csak az kell, hogy hopp, beleessek Így a Föld túloldalán lehessek. Az sem oly' jó, mert magyar vagyok Vagy mifene és én itt halok Meg majdan a hazámban, Vályogviskó házamban. Már csak ez a kívánságom, De a jövőt csak nem látom. Már semmit sem tudok, semmit sem érzek, Már hiába dúlnak bennem érzések. Az élet olyan, mint... amilyen. Nekem ilyen jutott… semmilyen… Vecsés, 2011. május 7. – Kustra Ferenc József- íródott: bokorrímes csokorban – önéletrajzi írásként. | ||||||
| ||||||
