|
|
|
|---|---|
 |
|
| Elvesztem az arcom | ||||||
| Már én is igen unom, hogy a számon.
Csak panasz szava tódul elő vádlón, De egyedül vívom dicstelen harcom, Közben szép lassan elvesztem az arcom. Hiába van hű, szamuráj szellemem, Ha azt alkalmazni nincs segedelmem. Pedig a hovatartozás nagy erő, Amit csak én tudok és miért nem ő? Mint egy Ronin kóborlok a semmibe És földerítem azt, minden részibe. Nincs itt fa, bokor, épület és semmi, Sőt körülnézek; nincsen is itt senki. A kardom még éles, a kezem még gyors, De, hogy használjam fel? Nem igényli sors. Gím koszolódik, övem szakadozott, Bajuszom számba lóg, életem kopott. Magányos harcos? Nem viszem semmire, Magányos harcost nem vesz be senki se. Hiába az önbizalmam töretlen, Ha a kilátásom matt és fénytelen. Mélyalázattal helyekre kopogok, De eredmény semmi, amit megfogok. Üres a kezem, kiürül a lelkem, Kóborlok, nem lelem egyedül helyem. Kardom fenem, fényesítem, kirántom! Belevágom semmibe... számat tátom, Hogy milyen könnyen vágom szét a semmit, Mely nagy eredmény, de nem látok senkit. Egyet azért látok, sötét felhő jő, Mi több az előző tetejére nő. A nagy semmibe jól beborul az ég, Eltűnik, az mi nem volt; a fényesség. Fura „kincs” a vak kilátástalanság, Sokaknak ez az igazi szabadság. Én nem ilyen vagyok, tovább keresek… Tán’ semmibe… még sikeres lehetek? Budapest, 2000. augusztus 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. | ||||||
| ||||||
