Munkás… poéta-napok

Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen,
De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen…

Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza,
Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta!
Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza.

Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja.
Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba…
Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva.

Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek,
És általában el vannak nyomva jó szélsőségek…
Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság,
Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság.

Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége
Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye…
Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke.

Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat
Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat…
Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat.

Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson,
Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson.
Asztalomnál szimbiózisba kerülünk,
Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk.
Ujjaimmal a pennámat fogom és írok
Ővele a kezem és penna közt villódzok.

Közben igényem... pennát gyorsan leteszem,
Összekulcsolom két tentás, író kezem...
Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem.

Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron,
És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon.
Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon.

Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk,
Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk!

Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján,
Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán…
A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván…

Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…

...

Juj, de sok és úgymond poéta van, de írástudása soknak nem van…
Én tudok írni és szeretek, bennem nem szorulnak meg lélegzetek…
Én tudattal szállok a poéta égen, míg leesek majd, a végen…

Vecsés, 2024. október 3. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninusban.

...

Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket!
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…

Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.

Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…

Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…

Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…

Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.

A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…

Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.

...

Őszbe hamvadt a forrón perzselő nyár, elmúlt már,
És biz’ vissza nem jön, ember erre hiába vár.
Itt már nem terül fény, a sűrűbbedő alkonyra
Korai est, fekete leplet borít arcomra…

Őszies ég alatt a szélvihar, villanydrót húrokon játszik,
Néha elmegy, de visszajön, és egy csoda-dallamot újra játszik.

...

Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…

Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.

Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!

Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…

Most már harmadik hete, kidühöngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… nem ócskaság.
A városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek szökőkutakban… Kinek nincs hely, fekszik árnyékban.

Nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló város, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!

Több hete, erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?

Vecsés, 2024. július 16. - íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Önbíztató kérdések… hozzád…

Vagyok-e én kovácsmester, ki szívünket egybe kalapálná?
Vagyok-e én mesterkovács, ki a csókunkat kikalapálná?
Vagyok-e én poeta natus, ki szívét adja az íráshoz?
Vagyok-e én poeta doktus, ki eszét adja újdonsághoz?
Vagyok-e én novellaíró, aki ért az ilyen prózaíráshoz?
Vagyok-e én íróember, ki ért a sok aforizma megíráshoz?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki szegényeket is támogat?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki lelkiséget is támogat?
Vagyok-e én, ki majd megy örökön a világmindenségben?
Vagyok-e én tehetség a nyomozói mesterségemben?
Vagyok-e én tehetséges az autóvezetésben?
Vagyok-e én tehetséges a csókod átélésében?

Kérdésem, vagyok-e én neked lelkedből hiányzó?
Kérdésem; vagyok-e én neked bíz’ szeretnivaló?

Vecsés, 2023 július 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...