|
|
|
|---|---|
 |
|
| Fölénk borul az alkonyat… | ||||||
| Fent sötét van és csend, együtt ölik meg az elemnő fény lelkét,
Csak szórja, csak hinti le égi porát, saját lelke sötétjét. * (HIAQ) A kéklő hegyeket... Lenyugvó napkorong még fest. Bíbor, a csúcs színe! * A bíboros palást, Alkony elől elmenekül. Messzi a láthatár. * Fény, föld mögé borul, Naplemente vége után. Bíbor, befeketül. * Uram! Reggel, majd hagyd, hogy új nap viruljon nekünk az égen, Még legyen meg a hitem, valósuljon meg minden reményem, * Napsugarak még a Patakfelszínt beszínezik. Arany-szín hullámok. * Nesztelen bíbor szín Fedi-borítja a tájat. Csend már uralkodik. * Domboldalakra is Tűz, a hőgutás napsütés. Bíbor-meleg az est. * Estiségbe ér véget a nap, Esti imát elmondja a pap, Elülnek a japán tyúkok, Hazamennek az ittasok. Én itt vagyok, merthogy itt kell lennem Reggel is itt leszek, itt kell tennem. Érzem és vagyok, érzem is ezt néha, Megfogom, ütemesen ver a véna. A mai fény, olyan, mint kismadár, este van ágra leszáll, De holnap reggel jő a másik fény, az egekbe is felszáll. * Ég, már aranyszínű... Nap, oldalazva messzi megy. Alvásnak ideje. * Szemben, az alkonyon Csüngve, világos-sötét est. Esti álmodozás. * A fény, vörösesen, Jól lefröccsenti a tájat. Éjben, meleg a szél. * Víztükör föllángol, A lemenő bíbor napban. Vaksötét lesz éjjel. * Est, bérc mögé, a Nap, Még bíborfényébe bújik. Orom csak sziluett! * Aranylók a fények, Szétterülnek a lombokon. Eltávozó napfény... * Csupasz az ég széle, Lassan már koromfekete. Bíbor eltűnőben… * Nap, már alig csillan... Bíborfény-este rezgése. Minden vaksötét lesz. Vecsés, 2016. március 3. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban. | ||||||
| ||||||
