|
|
|
|---|---|
 |
|
| Poéta lelkünk csodája | ||||||
|
Nem, nem sétálsz a halál peremén, felemelt büszke fejjel tovább mész. Mert szereted önmagad és megy az élet tovább, hisz az Isten kegyelme vigyázni fog reád. Szíved tele szeretettel, hisz poéta vagy, s versekbe öntöd a szív fájdalmadat. Olyan vagy mint én versben mondom el, mit érzek, minden fájdalmamat, szerelmet, gyászt, az életemet. Szomorú és kegyetlen az élet, más a világ, tudjuk és versben meg is írjuk mi poéták. Isten megáldjon minket és költői lelkünket, tele van a szívünk és lelkünk érzésekkel. Mi tudjuk igazán, hogy kell versben leírni, hisz költői lelkünk van és így születtünk mi. Én ezt nem tanultam, velem született, költői lelkem gyermekkorom óta él bennem. Már kiskoromban verset írtam any?k napjára, felolvastam neki, és könnyek között csókolta az orcámat. Ettől szebbet nem is adhattam volna neki, büszke volt rám nagyon, hogy tudok így írni. Költői lelkem csak úgy suhan, mint a madár, belülről jövő csoda, amit mindenki lát. Versben mondom el, milyen az életem, vagy csak úgy elkap egy hirtelen ihlet. Amit azonnal le kell írnom, hogy kifejtsem az álmaimat. Legyen az bármi szerelem, csalódás, ima, haza szeretet, fohász Istenhez és vágyak. Büszke vagyok erre, hogy poétának születtem, verseket írhatok, mely lelkemből ered. Tiszta szívemmel, s lelkemmel verseket írok, mennyei csoda, amivel megáldott a sorsom. | ||||||
| ||||||
