|
|
|
|---|---|
 |
|
| Öreg barátném | ||||||
| Öreg barátném, feleségem!
Emlékszel-e még a madarainkra? Múlt nyáron egyik reggel elvetődtem Mainbe, a házunkhoz. Ott állt régi helyén, a domb tetején - Majd egy indián kukoricacső lángcsóvája az ajtóig csapott. A tizenhárom csíkú Lobogó egy póznán lógott. A faburkolat ó-vörös volt, mint egy iskolaépület. Birtokba vette az új birtokos, új asszony, új seprő a házban! Atlanti parti ószeres cinedények és vacakok fényétől úszott minden szoba lázban. Újult látóhatár! Nincs több szomszédba rohanás, a seriffnek több telefon, hogy Bathba száguldjak bérelt kocsin, az italboltba, eszement futár. Nem látta senki szellemárnyként rémlő szerelmesed kibámulni az ablakon, miközben nyakkendő-hurokba dugta torkát. Üdv az újonnan érkezőknek, üdv zászlójuknak és öreg, újjávarázsolt házuknak a dombtetőn! A seprő mindent tisztára söpört; új körítés, új rend, tiszta a levegő. Minden a lehető legjobbra változott - milyen ijedtek és vadak voltunk a hó-csapdába hullva, zümmögtünk, mint a darazsak, könyvsátorunkban. Szegény szellem, öreg szerelem, szólj öreg hangodon lángoló bölcsességről, mely ébren tartott minket az éjben. Egy ágyban is külön hallottuk ott a hóekét a dombra felhörögni - vörös a fény, utána kék, ahogy havat taszít az út két oldalára. | ||||||
| ||||||
