|
|
|
|---|---|
 |
|
| A lírikus epilógja | ||||||
| „Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.” A lúdból tollam, nem gyárt maszatot, tintapacát és gondolatom próbálja felvenni ritmusát annak, amit néktek akarok, kívánok írni, hátha szíveteket nagyon megörvendezteti... A mai nap is elmúlik... lesznek a tegnapok, sötétedik, kezdenek hullani a csillagok… Az időm tőlem egy napot ellopott, de ma is játszott… már elmúlt dallamot. Íróasztalomon, csonkgyertya remegő lángja világit és bár... már késő este van, ez a kis fény engemet ámít. Azt sugallja, írjak még, körmöljek még verset ma este, de már álmos vagyok, rám feszül az álom lehelete. Most inkább megyek aludni, jó éjszakát néktek, holnap... a kelő Napnál írok pár sort tinéktek. Vecsés, 2013. november 18. – Kustra Ferenc József - Folytassa pályázatra – az idézet Babits Mihály: „A lírikus epilógja” c. verséből való. | ||||||
| ||||||
