|
|
|
|---|---|
 |
|
| Tavasz: visszatérés egy tóhoz | ||||||
| Mikor a süld? békasereg, ezer meg ezernyi torokból,
mohón versengve felkuruttyolt gyönyörében, ahogy térdig a szittyón lépdeltem közöttük, hasítva a nyers-friss természet nyirkos birodalmát, mintha el?sz?r érezném a jöv?t, úgy belereszkettem, hogy elállt a szavam, s csak a békaporontyok harsogták továbbra is ezt az önkívületbe ragadó vad er?t, ahogy - parányok közt egy isten - ott haladtam, gázolván h? népem közt diadalmas békakirályként, boldog elememben, s lábam súrolták csöpp alattvalók - éreztem sorsukat, élet-haláluk velem-egy sebként, s hogy a lét mily parányi, itt, hol a világ újra hatalmasan kitárul, bizonyosság járt át: nyárfényé, ember - s békalété, s szintugyanúgy: hogy az év hanyatlik, tél lesz, dara hull, borotvaéles, jég s hó ver lakatot ránk. Mámorosan tértem vissza a kertiünnepélyre. A társaságban egy fiatal n? szinte habzsolta a tavasz minden gyönyör?ségét; de madárcsicsergésr?l szó se volt. Pár hétre rá délvidéki mocsáron metszette át a torkát. | ||||||
| ||||||
