|
|
|
|---|---|
 |
|
| A bátortalan szerelmes | ||||||
| Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt magamat. Most feltalálom, majd elvesztem Lillát s bels? nyugalmamat. Ha látom ?tet, felhev?lnek Rabbá-esett érzéseim; Ha eltávozik, hanyatt d?lnek Tornyodzó reménységeim. Imádandó kegyes képének Mindennap temjénezhetek: De egy nyájas kis istennének Tekintetére reszketek. Err?l bátorít, arról ijjeszt A tisztelet s a szerelem; A szív emel, az éj lesijjeszt. Óh, csiklándozó gyötrelem! Lelke kegyes; de negédjét?l Ójjatok, irgalmas egek! Szava nyájas; de egy nem-jét?l, Mint a haláltól, rettegek. Szeme, mint élet csillagzatja, Boldog napra hív engemet; Mégis, mint a villám, meghatja És öszverázza szívemet. Édes mézharmattal kecsegtet A nyíló rózsa ajjakán: De hátha még halált csepegtet Szívemre, hogyha meg nem szán? Óh, értem teremtett szép lélek, Hogy szívem ki nem önthetem! T?led reménylek, t?led félek: Terád van bízva életem. Piros orcádnak rózsájára Ámor új-új pecsétet nyom, Hószín kebled liliomára Lehellte az én fátumom! De kit bélyegzett ki színedre? Mék az a boldog valaki? S fel?lem mit fuvalt mellyedre? Halált vagy életet? mondd ki! De kímélj s adj er?t szívemnek, Ah, gyengén szólj sorsom fel?l: Mert akármit végzesz fejemnek, A kín vagy az öröm megöl. | ||||||
| ||||||
