Anna, te vagy utam
És életem és sorsom.
Anna, örökre te vagy,
Akibe botlom!

Fehér volt még a lelkem
S nyári éjek ha jöttek,
Álmodtam túl könyveken
Anna, fel?led!

Valakir?l, örömr?l,
Bánatról: szerelemr?l,
Álmodtam túl könnyeken
Anna, szemedr?l!

Anna, te gonosz voltál,
Anna, te megaláztál.
Anna, te voltál minden,
Reám te vártál!

Jöhetnek már sereggel
Szerelmek, sz?zek, szépek,
Anna, én rád gondolok
És t?led félek!

Te vagy nekem a sorsom,
Te vagy nekem a minden,
Te ragyogsz, túl sírokon
A b?neimben!

...

A legszebb dalt, mely bennem él,
Elmondom néked egyszer,
Nem ég majd benne szenvedély,
Szívemben fáradt béke mély,
Mint alvó sarki tenger.

Emlékek északfénye még
Gyúl majd fölötte búsan,
Ó mert én annyit szenvedék
Lángolva, könnyem hullt elég,
Ormokra vitt az útam.

A legszebb dalt ott zengem el,
A csillagos magosban,
Hol szívünk halkan ünnepel,
Hol minden biztat és emel,
Hol üdv van, diadal van.

A legszebb dal strófáiból
Bús lelkem száll az égbe,
Lelkem a megtört, megtiport,
Mely hasztalan lángolt, vivott
S most azt dalolja: Béke!

...

Eljön az az éjjel, melynek
minden csillaga szívig ég el.
Föllázadt szeret?k szaladnak
lobogó hajakkal, zenékkel.

Nótázva hozza mind a partig
görnyeszt? piros drágaságát.
Megtárul morogva a tenger
s kincseiket mind bedobálják.

- Gy?ztél, eljöttünk szerelemmel,
ízedet visszahoztuk néked,
nosza fogadd bilincseinket,
kötözd be fájó szívverésed.

Nosza fogadd hát koronánkat,
a harangot, sapkánkon a csörg?t,
egy zacskó lisztünk s egy marék
elbúsult, ragaszkodó szöll?t.

Fogadd most-tépett ágainkat,
vedd jólcsinált szerszámainkat.
Fogadd sepr?nket, tányérunkat,
de ágyunk helyett, nesze, magunkat.

S füstölg?, parazsas homlokkal
fiúk és lányok leguggolnak,
fölöttük reszketve ereszkednek
pártalanul nagy, teli holdak.

S a víz a sok vad ajándéktól
kijön értük, elönti ?ket,
hanem hiába zúg, zúgása
er?sbíti az énekl?ket.

A lányok dalát: Tenger vagyunk,
keser? só vagytok ti bennünk, -
a fiúk dalát: Partok vagyunk,
keser? tenger vagytok bennünk. -

S a víz habzó, kibomlott kontyán
ragyogó holtakat ringat csengve
és háborogván emlékezik
az elcsöndesült szerelemre.

...

Kegyetlen bánat marja meg szivét,
Mosolygó, mély szemét apassza, törje,
Dús bronzhaját a vágy cibálja szét,
Lelkét sorvasztó forróság gyötörje,
Ajkát a kín harapja össze, még
Imás, kulcsolt kezét is ejtse ölbe!

Magányos éj gázolja át eszét
És jajgató szerelmi ?rületben
Az én nevem sikítsa vad beszéd:
Ó, hívjon akkor, hívjon engem, engem!

...

Mintha szerelmes béka
Dús, fülledt nyári réten
Lassan, pihegve mászna
Szép, sz?zi tó fele,

Mohón reszketve ajkam
Úgy kúszik selymesében
Mélyillatú hajadnak
Fehér válladra le.

A szemed ne emeld föl,
Életberántó fénye
Zavarná most a szívem,
Ki r?t vágyam tüzén,

Magagyújtotta máglyán
Ma lelkesen elégne:
Őrjöng? t?zimádó
Módján szédült legény.

Ó, hadd ölellek által,
Mint ritka aranyércet
Olvasztók forrósága,
Te, csókok ércere!

Vakult szemeknek ég itt
Ezerfárosznyi végzet,
Én éber torony?röm
Kábulj te is bele!

...

A kis szobában
csillagok hevertek
sepretlenül,
mint limlom és szemét
s a toronyórák
egyre-másra vertek.
Akkor lehunyta
nagy, sötét szemét.

Haja bozótja
lassan kúszni kezdett
és körbesz?tte-
fonta a falat.
Szive, kit bomlott
keble kieresztett,
darázsként szállt
a mennyezet alatt.

A száj fölött
ibolyalángok gyúltak.
Kezéhez értem
nyirkos ujjai
halk zizzenéssel
sorra földre hulltak,
mint hervadt szirmok
szoktak hullani.

...