Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




Szemek az éjszakában
Éjjel az utakon a szemek csillogását láttam:
a sötétség, mely engem vett körül, egy fény-
sugarat vetett ki; az a feketeség pedig
szemükhöz volt kegyes: csillámot engedett meg
a macska szemének, a lepkének levegőt, hogy
fényleni tudjon,
légy mozaikja, rubintszemű rovar, a sohasem
síró szemek,
a földön a szarvasbéka, könnye vér,
az erdő harcosai és foglyai, éber nép
a csaknem teljes sötétben, ahol a fény puszta
ténye
teremt különbözést.

Szemek az úton éjszaka, mint egy rímpár, az út
két oldala;
a kivilágított árnyéktengerfenék,
a sekélyekben gyülemlő villanások, a látvány
gyökérzete, indái, a törékeny csillagok szeme.
És a te szemed az árnyas, rőt szobában,
erdőszalag hatol be, változékony idő szava,
és végig a mennyezeten az erdő fényei,
fölöttünk meg a kilátó madarak és kerek szemük.
És testünkben a szeme élőknek és holtaknak, akik
közeli
ajándékot adók: a csillogást mindannyiuk szeméből.
...
Muriel Rukeyser
Tavasz: visszatérés egy tóhoz
Mikor a süldő békasereg, ezer meg ezernyi torokból,
mohón versengve felkuruttyolt gyönyörében,
ahogy térdig a szittyón lépdeltem közöttük,
hasítva a nyers-friss természet nyirkos birodalmát,
mintha előszőr érezném a jövőt,
úgy belereszkettem, hogy elállt a szavam,

s csak a békaporontyok harsogták továbbra is
ezt az önkívületbe ragadó vad erőt,
ahogy - parányok közt egy isten - ott haladtam,
gázolván hű népem közt diadalmas
békakirályként, boldog elememben,
s lábam súrolták csöpp alattvalók -

éreztem sorsukat, élet-haláluk
velem-egy sebként, s hogy a lét mily parányi,
itt, hol a világ újra hatalmasan kitárul,
bizonyosság járt át: nyárfényé, ember - s békalété,
s szintugyanúgy: hogy az év hanyatlik, tél lesz,
dara hull, borotvaéles, jég s hó ver lakatot ránk.

Mámorosan tértem vissza a kertiünnepélyre.
A társaságban egy fiatal nő szinte
habzsolta a tavasz minden gyönyörűségét;
de madárcsicsergésről szó se volt.
Pár hétre rá délvidéki mocsáron metszette át a torkát.
...
Murok
Teste nem oly fehér, mint az
anemóna-szirmok, nem is oly sima - és
nem olyan távoli. Teste
vadmurok-föld mely a földet
erővel vette be; a fű
nem növi be.
A fehérség itt szóba se jön,
fehér, mint lehet, bíbor anyajeggyel,
mindegyik virág közepén.
Mindegyik virág arasznyi
fehérség. Bárhová
teszi kezét, parányi
bíbor pecsétre lel. Minden íze
az érintéstől virág lesz,
mellyel létének rostjai
sorra tusáznak, halálukig,
míg az egész mezőség fehér
vágy lesz, üres, egyetlen hajtás,
csomó, buja virágfürt,
kegyes óhaj újdonsült fehérségre -
vagy semmi.
...
Mehitabel éneke
Itt mehitabel énekel
mehitabel az utcamacska
amint már írtam főnök
mehitabel erősen
hisz a lélekvándorlásban
pythagorasi tételében
és azt mondja hogy
valamikor a lelke
kleopátra
testébe költözött
de hát az nagyon rég volt
és nem szabad
csodálkozni ha mehitabel
néha eltér az
udvari etikettől

zötyög az életem sora
a francba is a francba is
tegnap jogar és korona
bársony palást sült osztriga
ám mindezt úgy kell lopni ma
a francba is a francba is
a vaksi hold alatt
bár meghajintanak
a francba is a francba is

ne váltsa fel bitang
szerencsém semmi rang
se kastély úri gang
a francba is a francba is
csak zárj be és kitör a frász
az életem csupa románc
és szeszély és déloszi tánc
és toujours gai toujours gai

tudom majd menni kell
ha egyszer int a jel
egy szemétdomb lenyel
de a francba is a francba is
a halál is zsivány
leszólítom le ám
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai

én is voltam valaha csacska
a francba is a francba is
piros masnis ártatlan macska
nyakamban csöppnyi harangocska
ó a francba is a francba is
de akkor jött egy máltai kandúr
a szeme úgy zeng mint a tambur
hogy még az is belekondul
a francba is a francba is
s én követtem őt szanaszét
a talpai halk ütemét
ó hadd mondjam egyre még
a francba is a francba is

az élet szép volt és silány
de rossz kaland nem volt sehány
a francba is a francba is
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai

főnök néha már azt hiszem
hogy barátnőnk mehitabel
egy kissé túl kedélyes.
...
Venus Transiens
Mond csak,
szebb volt-e Vénusz egykor
tenálad,
mikor fodor hullámokon
ívjáratos kagylóba lengett,
s a ráncoló víz
a part felé sodorta?

Vagy szebb-e Botticelli álma,
mint az enyém,
s azok a festett rózsabimbók,
amikkel megdobálta szíve hölgyét,
különbek-e,
mint a szavak, miket elédbe fújok,
hogy eltakarjanak a ködlő
ezüst csillámló fátyolába.

Libegve
állasz előttem
a hullámos, kék levegőben,
fényes szelek övével,
tiporva a verőfényt,
és a habok, mik megelőznek,
lágyan redőzik és zilálják
lenn a fövenyt a lábaidnál.
...
Egy órányi őrület és gyönyör
Egy órányi őrület és gyönyör! Óh, ne tarts vissza, Te, Tomboló!
(Mi az ami úgy felszabadít a viharokban?
Dühöngő szelek és villámok közt mit jelent az én újjongásom?)

Óh, én minden más férfinál mélyebben iszom a titokzatos delíriumot!
Óh, ti vad és gyönyörfinom fájdalmak! (Tireátok hagyom őket gyermekeim,
Tudatosan tinektek beszélek róluk, óh, vőlegény és menyasszony.)

Óh, átadom magamat neked, akárki vagy, és, óh, az egész világ ellenére átadod magadat énnekem!
Óh, visszatérni a Paradicsomba! Óh, te, szégyenkező, te, asszony!
Óh, hadd rántsalak magamhoz, hadd ültessem első ízben én egy elszánt férfi csókját ajkaidra!

Óh, ez a talány, ez a háromszor csomózott csomó, a mély és sötét tó, amely bilincsét dobja és ragyogni kezd!
Óh, odasietni, ahol végre elegendő tér van és levegő!
Vessük le előzetes kötelékeinket és konvenciónkat, én az enyéimet és te a tieidet!
Új, sohse-hitt közvetlenségbe kerülünk a legjava Természettel!
Eltávolítani a pecsétet valakinek a szájáról!
Micsoda érzés: ma vagy bármelyik napon azt érezni, hogy úgy, ahogy vagyok, kielégítő vagyok!
Óh, ez valami kipróbálatlan öröm! Valami önkívület!
Végleg elszabadulni mások horgonyairól és hatalmából!
Óh, úttalan útak! Szabadon szeretni! Viharzani, gondolattalanul és veszélyek között!

Bókolj, gúnyolva a pusztulásnak, és idézd meg!
Szállj föl, ugorj föl egeibe a szerelemnek, egekbe, melyek elém nyílnak!
Oda emelkedjék az én mámoros lelkem!
Vesszünk, ha veszni kell!
Zsúfoljuk tele hátralévő életünket egy dús és szabad órával:
Egy rövid órányi őrülettel és gyönyörrel.
...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó