|
|
|
|---|---|
 |
|
| Örök Szerelem | ||||||
| Mónika, ahogy telnek-múlnak a kínzó nappalok, érzem, a Remény az, mi Tőled taszítva elhagyott. Minden éjszakán, hozzád egyre közelebb vagyok, mert álmomban, csak Veled halhatok.
Mint könnyű pihe, egy átfutó szellőre, mint hulló csillag, fényének teljére, úgy vágyom még mindig rád Kedvesem, hisz Te is tudod, Nélküled most üres az életem. Mikor mereven bámulok ki az ablakon, s könnyeim legördülnek az arcomon, érzem, számomra egy hely marad csupán, hol boldog lehetek még, az életben, talán. Számomra ez a hely nem lehet kétséges, minden hely az, ahol Te vagy Édes, s ha csupán a Nevedre gondolok, érzem, hogy lelkemben Örök Szerelemre találok. Abban bízom minden nap végén, Te biztosan vársz rám majd, az út végén. Ez az egy tart most csupán életben, hisz még mindig nem lehetsz mellettem. A szívem a hely, hol nyugalmat találsz örökre, mert, Szeretni foglak, Mindörökre. | ||||||
| ||||||
