|
|
|
|---|---|
 |
|
| Nem voltál ott, velem… | ||||||
| Az erdő elhagyatott részén,
Mondhatnám, hogy elbújtság ölén, Találtam korhadt, régi kis padot, Alattam roskadt és hanyatt vágott. Édes csillagocskám, Neked mondom, úgy hiányoztál, Mert ha ketten lettünk volna, és Te is hátasoztál Volna, a nagy kacajban látnám, nem is riadoztál. Elhagyott ez a környék, és vizes, mert éjjel esett, Ettől még persze nem vagy itt, keresem feleletet. Szívem itt van velem, de mindketten magányosan vagyunk, Kettőn szerelme már nincs, elmúlt, így már nem lobog hajunk... Egyedül estem a csatakos fűbe, mert Te már másik úton jársz, Egyedül maradtam a bús életemben, de még szeretlek! Mást vársz? Nemcsak a kispad omlott össze, de a szerelmünk... éltedből: kizársz! Nincs már, hogy a kapuban megvársz, Nincs már, hogy velem erdőben jársz, Nincs már, hogy a szívedbe bezársz, Nincs már, értem-nálam: közbenjársz. Nincs, már mit tenni elmúlt a szívbéli szépség, Szerelmünk, szögezzük le mi lett? Megholt vénség... Pedig itt kóricálnak az őzek, Madarak dalolnak, mind csőrösek... Bennem még mindig dúlna a harckészség, De sajnos, nem vagy te már a legénység... Vecsés, 2020. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a szerelemről. | ||||||
| ||||||
