|
|
|
|---|---|
 |
|
| Szerelem | ||||||
|
Töredék 1 Mi légyen egy sohajtás s lágy tekintet, Mi egy olvadó szív forró csók hevén, S reád epedvén hogy ha lyányod intett, Ez álom, e merengés, s vágy, s remény? S szelíd keserv és boldog könnyeinket Cythere hív ölében zengem én, F?zz, ó Camoena, szárnyat énekemnek, Cypris virági nálad is teremnek. 2 Vigan, mint Eos, s mint az estpirúlat, Mosolygó csendben száll olykor dalom, Fellengve majd, miként sas, égben múlat, Ismét borongva j?, mint sírhalom: De szép alakján sem vad láng nem gyúlad, Körítve t?led égi nyúgalom, Sem csüggedésre nem d?l, s gyötrelmében Eped, mint égi lyány, keggyel szemében. 3 Ne múzsa, lantod reszket? hurjára Ne j?jön semmi durva, semmi rút, Szennyetlen áll a gráciák oltára, Hol nyitva minden szépnek van az út. A tiszta költ? f?zhet csak hajára Örökre hervadatlan koszorút, Melyet remegvén sz?z kezek fonának Ékességül pirúló homlokának. 4 Még Chronus élt, s Olympnak boltozatja Víg istenek sorával volt tele, És Heliósnak fénylett arculatja, S bájjal fogadta el Thetis kebele. Oltártok állt, ó Chronus nagy magzatja, S szép keblü Héra, s tisztelt Cybele, S mosolyga még, a szent italt kelyhébe Habozva töltvén, rózsaszájjal Hébe. 5 E szép koron rengett el? Cythére Vén óceánnak kék hullámain, Aranyhaj, melyhez csapkodó hab ére, Sötétesen simúlt el vállain, Epedt szemérem ült tekintetére, Félénk mosolygás lengett ajkain, S lebegve száll a partra kellemében, S öröm tenyész kör?lte, mint keblében. 6 Szép, mint pályája kezdetén Auróra, Keggyel teljes, mint Luna jön el?, Nyílt szívvel minden szépre, minden jóra, Az égbe gráciák közt hág fel ?. Minden tekintet száll a lankadóra, Mindent utána vonz egy bájer?, De tisztán áll a Charis istennéje, S csak némán leng a kívánság feléje. 7 Mind boldogok, kik itt az égben vannak. Mond s földre szálla kísér?ivel A földlakónak, a boldogtalannak Nyugtot szerezni lágy érzésivel: S itt, kik felé remegnek és rohannak, Oltárán változólag fogja fel, Dereng azokban egy szelíd indúlat, S e vad csoport emészt? lángra gyúlad. 8 Azok felett, mint hajnal csillagzatja, Jelen meg a der?l? szeretet, Ezekre villámként csap lángozatja, És öszvezúz reményt és életet. Ott a jövend?t rózsa közt mutatja, Útadba szór itt csak tövíseket, Mert tiszta hely a gráciának honja, S elvész, kit?l segédét félrevonja. | ||||||
| ||||||
