|
|
|
|---|---|
 |
|
| A szerelem | ||||||
| Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled, oh boldog Szerelem érzése? Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya, Melynek meg nem sz?nik háborgó küzdése. India kincsével légyen tömve tárod, S Caesar dics?sége ragyogjon fejeden: Mit ér? vágyásidnak végét nem találod, S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen. De te, édes érzés, egek szent magzatja! Az emberi lelket bétöltöd egészen, Bájodnak ereje az égbe ragadja: S a halandó porból egy félisten lészen. Te a szerencsének játékát neveted, Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt; A nagyság álképét mint bábot elveted, S nem szab semmi földi er? néked határt. Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak: Meg nem rémít ég, föld reád rohanása. Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak Nézed, s elenyészik rettenetes váza. Te a szegénységnek mohos kalyibáját Márványpalotává tudod változtatni, S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját A mennyei nektárillatban usztatni. Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye: Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem! Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye, S könnyel ázott kend?d légyen szemfödelem. | ||||||
| ||||||
