|
|
|
|---|---|
 |
|
| Két szerető dalja | ||||||
| Énekeljünk Cipriának,
Drága kincs! Mert ez élet-asszonyának Párja nincs. Rózsa nyíl ennek nyomában, Bársony ennek birtokában A bilincs. Énekeljünk Cipriának Egyaránt; Engem is nyájas fiának Tegze bánt, Amiolta szép szemeddel, Rózsaszín tekinteteddel Tőrbe hányt. Énekeljük felsegítő Karjait S a szerelmek lelkesítő Lángjait. Vígadozzunk, és magunknak Osszuk édes ajjakunknak Csókjait. Óh de kincsem! a te szíved Ég-e még? Úgy, miként ez a te híved Szíve ég? Látom ellobbant szemedről, Lángoló tekintetedről... Már elég. Hátha engem sírom árka Nyelne bé: Boldog élted, szép madárka, Lenne-é? Ah, ha én elvesztenélek, Mit csinálnék, drága lélek! Óh - óh - jé? Angyalocskám! csak te bírod Szívemet, Míg ölemből puszta sírod Eltemet. Addig is, míg csak lehellek, Tégedet forrón ölellek, Hívemet. Csak te is hívedre nézzél, Kedvesem. Csókra új csókot tetézzél Szívesen. Így lehet hűségbe lennünk, Karjainkon megpihennünk Csendesen. Hű galambom! kőlcsönözzünk Szíveket, Szíveinkre úgy kötözzünk Lépeket. Csókjaink közt egybefolyjunk, Új szerelmünkről danoljunk Verseket. Szádra szám egy gerjedelmes Csókot ád, Mint igaz szívem szerelmes Zálogát. Jól tudom, hogy míg csak élek, Hív leszel te 's, drága lélek; Csócsi hát! | ||||||
| ||||||
