Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




Madár voltál tenyeremben
Kis madarat fogtam, én a tenyeremben.
Öleltem csókoltam annyira szerettem.
Jöttek más madarak szárnyukkal repesve.
De csak ő érdekelt ott a tenyerembe.

Tudtam sok madár él, szerte a világon.
Én csak rá vigyáztam, hogy ő meg ne fázzon.
Aggódtam érte mindennap remegve.
És fogva tartottam itt a tenyerembe.

Azt hittem boldog, hogy mellettem élhet.
De sorsát tönkretettem talán szegénynek.
Mert ő szomorú volt, boldogtalan nagyon.
Hisz a madár léte az, hogy szárnyalhasson.

Ekkor kinyitottam végleg a tenyerem.
Hagytam, hogy repüljön szabadon fesztelen.
S mikor elrepült megnéztem a kezem.
Láttam, hogy sír könnyezik tenyerem.

De mégis boldog voltam, mélyen itt legbelül.
Mert láttam ő is boldog azért, hogy repül.
Mikor már fönt járt magasan az égbe.
Tenyerembe esett pici búcsú könnye.

Ezután bezártam végleg tenyeremet.
Hogy örökké őrizzem azt a kis könnycseppet.
Mert emlékét itt hagyta mélyen a szívemben.
Nem lesz soha többé madár tenyeremben.
...
Éva Berkesy
Szertlek

Csak néznélek mindig
Örökké, míg élek
Mert ember e földön
Nem látott íj szépet.

Te a fényt árasztod
A boldogságot nékem
Mutasd hát utamat
S legyél örök fényem.

Drága szép szerelmem
Életemnek párja
Virágos kertemnek
legszebb virágszála.

Áldjon meg az Isten
Téged minden jóval
Hogy soha ne találkozz
Se gonddal, se búval.

S ha Isten majd elszólít
Halálom óráján
Az fáj majd legjobban
hogy itt hagylak árván.

A túlvilágon drágám
Imádkozok érted
Hogy majd a másik is
Igy szeressen Téged.
...
Távoli üdvözlet
Téged a nyári záporok jegyeztek el velem
Péter vállára rásimult Leningrád hermelin éjszakája.
Ki voltál kisleány, te égi tükörkép, végzetem?
A Nyári Kert kőszentjei mellett tovatűntél meg sem állva!
Szeretlek én, szeretlek, még ezerévekig hallik igém.
A fakó, idegen hang elhat a messzi utód füléhez,
s szól: kedves, figyelj, ez a távoli üdvözlet vagyok én;
halk pára akár a te bronz hajad, édes.
...
Szeretet,
Eléd terítem...
...megbántott életemet,
mint egy tarka szőnyeget.
Ne a keservek foltját lássad,
feledkezz bele a színek,
árnyalatok, csodákat
ígérő, puha bolyhok
sokaságába, ne gondolj
most már semmi, semmi
másra, kitől mit kaptunk
és mennyit...
Előszoba volt az életünk,
eddig, s most kiléptünk
egy napfényes teraszra,
omlik a millió virág rajta,
minket ünnepel minden
kis bimbó, s levél...



Elkezdtünk élni, ne sajnáld
a fölösen lefutó időket, most,
épp csak most markolj meg
minden szépet, akár a
könnyet is, mely a boldogságtól
az arcomon végig lepereg...
Sósan is édes, hisz minden
tiéd már, tündöklő mosoly,
mely csak téged talál, s az
öröm könnye, mely miattad
hull le, mint barna levél,
ősszel a fáról, szőnyeget
terítve boldogságból
eléd...



Megleltük egymást, mint
fájón, véletlenül, bután
elvesztett, kedves holmit,
mit pótolni nem lehet,
mert csak egy van belőle,
az az egyetlen egy...
Értéke az egyetlensége,
semmivel nem váltható ki,
semmi nem adható érte
cserébe, helyette valami
más nem nyugtat,nem
vigasztal...


Minket, egymás mellett,
tér, s idő marasztal, mert
másik felünk nélkül bénán,
félszegen, iránya vesztett,
képtelen, élet nélküli lét
jutna nekünk...
Együtt, egészek, mi leszünk
a nyom a éji sétányon, mibe,
ha jót akar magának, mindenki
beléphet, hogy varázsunk
által megigézett, teljes létezést
kapjon ő is, ki még ma
boldogtalan...


Mindenkinek szívesen adjuk
a stafétát tovább, hiszen mire
lenne jó egy boldogtalan
világ, szomorú, lehajtott
fejű emberekkel telten...
Mi egy felütéssel zenére
hangoljuk a néma szíveket,
mert ilyen, mint nekünk,
másnak is bizton lehet,
ha tiszta a szíve, s él benne
ezernyi, rőzselángos vágy...


Megmutatjuk, hogyan épül
téglánként a boldogság, ha
megszenvedetten, méltón
felkészülve várunk rá, mint
karácsonyfára, nagy szemű
gyerek...


Többé soha nem engedem el
a kezed, ha te is
engeded...
...
Dal hozzá
Szerelmem bomlott évadokon kitartunk
még el sem ér agyunkba a helló
már új árnyék telepszik küszöbünkre.

Gyömbér felhők görögnek le az utcán
s az óceánban megmerülnek
hogy száraz tüzeik kioltsák.

Naponta egymásnak nyújtjuk át
életünk végső vékonyka lángját
s csendben ránk árad a harangszó.

Holnap talán holt madarak esnek
s szerelmem kis bukott angyalokat hord
haja sötét dús édenében.
...
Suhantál felém...
Suhantál felém néztelek, csinosan és lengén.
Úszott, kavargott csábos illatod, zsengén ölelt Engem, s kávédnak zamatillata Tégedet,
Jó szívvel hoztad, ahogyan azt kedvelni szoktam.

Forrón habbal, édesen, - nélküled álmodnék, - de
Miattad, s kávédtól felébredtem, - jólesett!
Szerelemre-lángra lobbantasz, zsongott fejemben
Nekem adod szépséges, kecses, üde testedet.

Bódultan, kábán elhagy elmém, mert forr szerelmem.
Ó, milyen drága vagy hozzám, izgató is nagyon.
Bomlasztod az eszemet, mely már alkonyba vagyon.
Szorosan ölelj magadhoz, csókolj meg kedvesen.

Érzelmeimnek rabja lettem, ne csodálkozz ezen.
Uraljad izzó testemet most, és a szerelmem.
Kedved lelheted bennem, hiszen Veled lehetek.
Forró csókjaimmal ölellek, - nagyon szeretlek.
...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó