…az élet tengerén…

Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…

Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?

Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…

Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?

Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…

Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…

Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!

Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.

Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…

Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…

Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.

Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!

A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…

Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…

Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?

Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…

Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?

Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...

Csendes jelenben,
Jövőre gondolhatok.
Múlt, mit enged meg?
*
Ha élet mezejének a szélére érek,
Akkor csinálhatom a számadást, mit érek.
Ha a végső eredményem csak egy nagy nulla lesz,
Lesz, ki elátkoz és szól: Isten hírével mehetsz?
*
Múlt ajtajának
Kilincse miért rozsdás?
Erővel nyitni?

Vecsés, 2013. január 7. - Kustra Ferenc József

...

Idő van! Ébredj!
Az idő, halad, pereg…
Feleszmélés kell.
*
Jó
Magyar
Hazafi!
Mondj le erről:
Végtelen közöny!
*
Lét, mesebeli?
Akkor minek a remény?
Ó! Mily’ a világ…
*
Álomvilágban
Élni: az önbecsapás!
A nagy rossz közelg…
*
Te még várod jót?
Napocskát… felhő takar!
Ébredj már ember!
*
Most
Tegyél
Hazafi!
Mosd meg arcod,
Ébredj és figyelj!
*
Vérben úszikál
Világ, mohóságában.
Csak, pénz boldogít!
*
A fejünk felett
A tető… csillagos ég!
Lét… földön folyik!
*
Egy
Vagy több
Nap, tán’ év…
Ott kell lenni
Tettek mezején!
*
Deres hajnalon
Is életben maradni!
Ébredj! Világ él!

Vecsés, 2016. július 24. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és apevában. [Az apeva öt soros „vers”. Az első sor egy, a 2. két, a 3. három, a 4. négy, az 5., öt szótagot tartalmaz. Nem rímes. Tilos a szavak tördelése.]

...

Hajnali ködpárában sejtelmes az erdő,
Dzsinnek alakja jaj, csak úgy, de nagyon megnő…
Hajnali ködpárában sejtelmes az erdő.

A Holdnak éppen most ért véget a munkaideje,
Madarak is élednek -sok a dolguk ma- ideje…
A Holdnak éppen most ért véget a munkaideje.

Mi meg mentünk fölfedezni az erdő mai napját,
És aközben mind meg találtuk erdőnek harmatát…
Mi meg mentünk fölfedezni az erdő mai napját.

Annyira vizes volt minden, hogy száraz ruha rajtunk nincsen,
A nyíló bokrok ruhánknak adják át a nedvet, más nincsen…
Annyira vizes volt minden, hogy száraz ruha rajtunk nincsen,

Erdei csend sem él már, a madarak kipihenten nótáznak,
Muti, hogy élnek, újra itt vannak, zengik a kezdődő mának…
Erdei csend sem él már, a madarak kipihenten nótáznak.

Már a cipőmbe folyt bele a vízzé vált elég hűs harmat,
Látjuk a Hold is megy haza… mi is választjuk ezen utat.
Már a cipőmbe folyt bele a vízzé vált elég hűs harmat.

Vecsés, 2024. október 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Az őszben és már közelg’ a tél…

(3 soros-zárttükrös)
Itt a kemény ősz, a rozzant fűzek a folyóparton, leveleket mossa folyó,
Fűz rázná a leveleit, hogy ne ázzanak el, de az ősz nem alkalmazkodó…
Itt a kemény ősz, a rozzant fűzek a folyóparton, leveleket mossa folyó.
*
(Senrjon trió)
Régi, rozzant már a ház,
Ami a falait megóvná.
Minden öregszik.
*
A kerítés is őszben
Van, kezd széthullani, kidőlő…
Minden öregszik.
*
Beteg, kóbor kutya az
Udvarban bujkál, látszón éhes.
Minden öregszik.
*
A lassú, kis patak fog elsőnek befagyni, mert ősz uralma véget érend,
Parti füzeknek nincsen hova menni, vízbe lógóknak léte, véget érend…
A lassú, kis patak fog elsőnek befagyni, mert ősz uralma véget érend.
*
(Senrjú)
Nemsokára hó
Fog esni, ősz lesz a táj.
Minden öregszik.
*
(Septolet)
Elmúlás jelei
Fűznek mutatni…
Erre készülni…

Régies elmúlás,
Változás, megváltozás.
Nincs megváltás,
Mást akarás…
*
(Sedoka)
Ősz nagyon fájhat,
Az elmúlás átható.
Ráadásul hó támad.

Ősz nagyon fájhat,
Elmúlás magától jön.
Hó, majd rohanva támad.
*
(10 szavas)
Öreg ház és kutya leírva,
Folyócska fűzággal, tavaszig teljesen egybefagyva.

Vecsés, 2022. január 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

(3 soros-zárttükrös)
Késő ősszel, még az a felhőtlen égbolt is színkavalkádos,
Bemutatja a kék színvariációit, ezzel így, sármos…
Késő ősszel, még az a felhőtlen égbolt is színkavalkádos.
*

(Senrjon csokor, félhaiku-lánc formátumban)
Hétvégén kirándultunk,
Csoszogva letapostuk avart.
Levél jajongás…
*
Sütött még a nap, de biz’
Ez már csak lanyha bénáskodás.
Levél jajongás…
*
Néha ránk dőlt levegő
Levelekkel kecses darabja.
Levél jajongás…
***

(Baso féle haiku csokor)
Nappalnak, szűkös
A fénye, köd sötétít.
Hajnal, hűvöst hoz.

Már napfénytelen
A viharos alkonyat.
Reggelre köd jő.
*
Fénylő nappalok,
Erdőkön és mezőkön.
Deres hajnalok.
***

(Epilógus: Baso féle senrjúban)
Szabadság magány
Lep el a hűvös szélben.
Kutyaszőr borzas.

Vecsés, 2020. november 29. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...