Te n? vagy; én férfi; ez a világ:
 és mindenek m?ve mindegyik.
 
 Itt a tompa léptek a hóban; az idegen;
 nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny
 a falusi sétálók fölött; és körülöttünk
 rengeteg gyönyör? kar és meghitt dolgaink.
 
 Nézd, ama csillagok hogy kószálnak ?sfény botjukra
 d?lve az égen: míly egyszer?en viszi a kékség
 az örökéletet Isten nyugodt barlangjába, hol Cézár
 és Szókratész, primitív falfestmény gyanánt
 hülye szemmel néz a világba, ahol mi ketten élünk.
 
 Te a keresett vagy; én a keres?; ez a keresés
 és mindenek küldetése mindegyik.
 
 Mert a nagyság igásló, mely el?húzza
 a szilárd kocsit; és útunknak célja van.
 De a géniusz hatalmas kicsiség, szívszivárgás,
 mely egyformán borítja be a nyulat és vadászát.
 
 Mint egy virág álma, szerelmem, oly simán
 fut a füves szél az éj s?r? fenyérjén:
 nézd csak, az erd? nagy fapillantása hogy
 mered ártatlanságunk épületére.
 
 Te falu vagy; én az idegen; ez az út:
 és mindenek m?ve mindegyik.
 
 Ne tevékenyebb vagy részvétlen legyen az ember: de tágabb
 élet?; s minden városa lengessen tiszta lobogót...
 Túl sokáig voltunk egyedül, szerelmem; az átszúrt lábnak
 kés? van szörnyen a vízen, és nem halhatunk most meg.
 
 T?n?dtél-e, mért tört be az égen valamennyi ablak?
 Láttál e hajláktalant nyitott sírban: Isten kezében?
 Megismertetnéd a pacsirtákkal a háború eszel?s zenéjét?
 
 Itt a tompa léptek a hóban; az idegen;
 nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny
 a falusi sétálók fölött; és körülöttünk
 rengeteg kétségbeesett kar és meghitt dolgaink. ...  |