Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers beágyazása
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok
1905 - 1937
József Attila a XX. század els? felének egyik leghíresebb magyar költ?je. Nevéhez számtalan gyönyör? vers f?z?dik. Nehéz gyermekkora volt, édesapja fiatal korában elhagyta a családot, ezért már korán fizikai munkásként kellett dolgoznia, hogy segíthesse édesanyját, és két n?vérét. József Attila mindössze 14 éves volt, amikor édesanyja súlyos betegség következtében elhunyt. N?vére férje Makai Ödön lett a gyámja, aki polgári iskolába, majd kés?bb a makói gimnáziumba küldte tanulni. Neves írónk Juhász Gyula támogatásával jelent meg els? verses kötete 1922-ben. Versei hamarosan megjelentek a helyi lapokban valamint a kor híres irodalmi folyóiratában a Nyugatban is. 1924-ben kezdte meg tanulmányait a Szegedi Egyetem magyar-francia szakán, onnan azonban 1 évvel kés?bb Tiszta szívvel cím? verse miatt eltanácsolták. Ezt követ?en külföldi egyetemeken folytatta tanulmányait, megfordult a bécsi, és a párizsi egyetemen is. Hazatérése után komoly anyagi és lelki problémákkal k?szködött. Megviselte ?t egy nála magasabb osztálybeli családból származó lánnyal Vágó Mártával való kapcsolata is. A baloldali eszmékkel rokonszenvezett egész élete során. A politikával 1930-ban került szorosabb kapcsolatba, részt vett munkástüntetéseken valamitn tagja lett az illegális kommunista pártnak. Itt ismerkedett meg élettársával Szántó Judittal. Miközben folyamatosan születtek új versei egészségi állapota egyre romlott, bár rendszeres pszichiátriai kezelés alattt állt. Orvosai skizofréniát állapítottak meg nála, de a mai orvosok szerint ez a diagnózis téves volt, és inkább borderline személyiségzavarban szenvedett. Utolsó éveiben számos szerelmi csalódásban volt része, amelyek megviselték a költ? lelki világát, továbbá komoly anyagi problémái is voltak. 1937 decemberében n?vére balatonszárszói panziójában vendégeskedett, amikor egy séta alkalmával máig tisztázatlan körülmények között egy tehervonat alá került. Egyesek szerint csak egy szerencsétlen baleset áldozata lett, míg mások szerint öngyilkosságot követett el.
Judit
Fosztja az ?sz a fákat, hüvösödik már,
be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
nem öleltelek,
mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy
nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
s rám ne haragudj.
...
Eddig ennyien olvasták: 2069
József Attila
Hull a levél . . .
Hull a levél a fáról,
Elmegyek én e tájról,
Elmegyek én messzire,
El a világ végire.

Nékem nincs még szeret?m,
Nem adott a Teremt?m.
Elmegyek hát keresni,
Szeretnék már szeretni.
...
Eddig ennyien olvasták: 1959
Hozzá!
Arany hajad, mint a nap sugára
Vet fénykévét ruhácskád fodrára.
Reng ruhádban a karcsú termeted:
Rózsaszálon a gyémánt permeteg.

Szemed a mély tenger csillogása,
Égen földön nincs, nem akad mása.
Ha engem látsz, lecsukod csendesen,
Sugaráért od'adnám életem!

Lelked nyájas holdsugár az éjben,
Ringatózik mély tenger ölében.
Óh! el?lem felh?k takarják el!
S ha várok rá... eltünik - a nap kel.

Szíved? Óh! a szíved nem találom,
Ez az én bús, szomorú halálom.
Széttörnélek! - de kezemen bilincs:
Meghalok érted, mert szíved az nincs.
...
Eddig ennyien olvasták: 952
Hajnali vers kedvesemnek
A csöndes hajnali égr?l szelíden száll szét a Holdsugára; mintha valami eltévedt, kósza lélek küldené sóhaját ismeretlen útja felé.

A rózsásujjú Hajnal istenasszony el?bbre lépeget, amerre csak felt?nik csudálatos nagyszer?sége, daloló kedvvel a madarak köszöntik.

Ám Holdsugára a színek e fönséges fakadásában is némán, halványan ballag, mint éjjeli munkás, ki az átvirrasztott éjszaka után otthona felé ügyekezik, szerettei körébe.

Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal üdvözli Holdsugára sz?ke fürteit; éppen most lépett ki hajnali fürd?jéb?l, mert aranyos alakját még fátyol födi. - Ime, fátylát ledobja és pajkos örömmel futkároz a mennyei pázsiton meg Földanyánk életre-ébredt virágos kertjében.

Most összeölelkeznek: Napfény meg Holdsugára. Szerelmük boldogsága itt motoz nyugtalan szívem körül - mily furcsa, hogy e két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált!

De nézd csak - Holdsugára ajka még vértelenebb lett, Napfény meg felölti kápráztató öltözékét, még egyszer megcsókolják egymást és búcsút intenek, mert útaik elválnak:

Sorsuk akarta így.

Napfény az aranyló nyárfák dús lombján keresztül a diadalmas élet hozsannáját sz?ri, Holdsugára pedig sápadt homlokkal keresi útját, mely néki rendeltetett.

Friss hajnali csók után istenhozzádot mondanak, mert ösvényük elágazik.

De ugye kedvesem, mi soha el nem hagyjuk egymást.
...
Eddig ennyien olvasták: 1452
(Ha nem szoritsz . . .)
Ha nem szoritsz ugy kebeledbe,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, mig álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva d?lsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyed? árnyadnak fecseghetsz,
hogy gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha ugy kifoszlik, mint a férc.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én ugy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.
...
Eddig ennyien olvasták: 1251
Flórának
Most azon muszáj elmerengnem:
hogy ha te nem szeretnél engem,
kiolthatnám drága szenem,
lehunyhatnám fáradt szemem.

Mert jó meghalni. Tán örülnék,
ha nem szeretnél így. Kiülnék
a fehérhabú zöld egek,
fecseg? csillagfellegek

mellé a nyugalom partjára,
a nem üres ?r egy martjára,
szemlélni a világokat,
mint bokron a virágokat.

Hajósinas koromban, nyáron,
a zörg?, vontató Tatáron,
egy szép napon munkátlanul,
mint aki örömöt tanul,

bámultam a Dunát, megáradt,
libegtetett leveles ágat,
úgy kanyarított sok fodort,
deszkát harapdált és sodort

olyan sok szép villogó dinnyét
a sárga ár, hogy el se hinnéd
és én se hinném el talán,
ha nem tenéked mondanám.

Piros almák is ringatóztak,
zöld paprikák bicegve úsztak,
most ez, majd az lett volna jó.
S állt és bólintott a hajó.

Ilyen lenne az ?ri szemle.
Milyen szép! - bólintva mindenre,
meglátnám, milyen kéken ég
az ég, mely hozzád illenék.

Mert a mindenség ráadás csak,
az élet mint az áradás csap
a halál partszegélyein
túl, ?rök, szívek mélyein

túl, túl a hallgatag határon,
akár a Duna akkor nyáron...
Mert szeretsz s nyugton alhatom,
neked én be is vallhatom

az elmulástól tetten érten,
hogy önmagamba én se fértem,
a lelkem azért közvagyon
s azért szeretlek ily nagyon.
...
Eddig ennyien olvasták: 1425

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó