Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers beágyazása
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok
4
Utolsó oldal »
Búcsú
Az itélet szól a tornyon:
Üt az óra, fönn a horgony;
Menni kell - Isten veled.

Utójára most csókollak...
Oh hogy most érzem, tudom csak,
Mennyire szerettelek!

Néma ajkad oly beszédes,
Sohase volt olyan édes;
Olyan édes - és ugy fáj!

Elhagyom én e vidéket;
De el nem föd soha téged,
Nincsen az a messze táj!

A hajón a könnyü podgyász,
A szivemen a nehéz gyász,
Az égen sötét ború.

Most csöngetnek utójára -
Az itélet trombitája
Nem lehet oly szomorú!
...
Eddig ennyien olvasták: 738
Vajda János
Gyere hozzám
Gyere hozzám, szeress engemet,
Aranyozd meg szegénységemet.
Alacsony házamba jöjj be napvilágnak,
Sötét éjjelembe arany fénybogárnak.

Szegény vagyok - nem tagadhatom,
Nem osztoztam földi javakon:
De én tudom, hogy ha szeretnél te engem,
Valamivel mégis birnánk mindaketten.

A napot majd avval töltjük el,
Várjuk a szép éjt, hogy jöjjön el;
Oh, a nappal minden valóságával
Föl nem ér egy csöndes éjre gondolással!

Álmodol majd, mint a liliom
Forróságról - nyári hajnalon,
Mely a szomjúságtól meghajolva, lankad
S érezi, hogy száll az éltet? mézharmat.
...
Eddig ennyien olvasták: 899
Szerelem édene
I

Eszemadta kisleánya, gyöngyalak,
Hej, mióta téged én megláttalak!
Talán egyet fordult vélem a világ,
Hej azóta nekem áll a boldogság.

Szebb a világ, de hogy is szebb ne volna!
Szép szemed világol minden bokorba;
Minden ágon víg madár dalol nekem,
Mennyországgá változott az életem.

Huzhatd cigány azt a búsat, ízibe,
Megrepedhet szomoru nótád szive;
Amely hangod sír legkeservesebben,
Fölvidul és táncra kel a lelkemben.

- És ha a te szemeidbe tekintek,
S szép szemed sugáriban eltévedek,
Aki téged megteremtett, virágom,
Az istent is örömestebb imádom!

II

Ha te volnál cserebogár s repülnél
Sebesebben, mint a madár, mint a szél,
Nem kérnélek én az édesanyádtól,
Kifognálak bárhol a nagy világból.

Ha te volnál árva csillag az égen
S bujdosóvá lennél a messzeségben,
Elfognálak - magam sem tom, hol s hogyan,
Habár ott is, hol a világ vége van...

III

Nem éltem még, csak ezután élek
Magamnak, meg gyöngyvirágom, néked,
A világ hadd álljon, amint állhat,
Miattam cigánykerekeket hányhat...

Nem bánom, légy lelkemnek királya,
Szivem a te hatalmad jobbágya;
Adó gyanánt vedd el örömimet,
Bánatidat rakd reám tehernek.

De még így is hidd el attól félek,
Megirigylik boldog életemet.
Tedd kezedet ide az enyémbe,
Bujdossunk el erd? közepébe...

IV

Virágos zöld erd? közepében,
Egy kis kunyhó szárnya enyhelyében,
A világ minden baját feledve
Öleléssel, csókkal éldegélve...

Nem lesz ottan irigyünk. Az erd?
Maga is oly boldogság-lehell?;
Minden ágon és minden bokorban
Ádám, Éva paradicsoma van.

A szerelem édes, bús gyötrelmét
Nyögdécsel? vadgalambok, gerlék
Lombok alól, hogyha ránk lenéznek,
Megvigasztalódnak és remélnek.

A sz?z rózsabimbókkal enyelg?
Csapongó könnyelmü déli szell?
Látva üdvözít? csókjainkat
T?lünk örök h?séget tanulhat...

Virágos zöld erd? közepében
Egy kis kunyhó szárnya enyhelyében
A világ minden baját feledve
Öleléssel, csókkal éldegélve...

V

Sorsom ékes csillaga az égen,
Mosolygásodat pirulva nézem.
Eszembe jut az a tenger átok,
Melyekkel kicsiny hitem megbántott...

Oh, ha e sok átkomat hallottad,
Halljad meg most háladó imámat,
S bocsáss meg, ha minden szenvedésem,
Melyet eddig adtál, - elfelejtem.

Vezettél járatlan vész-ösvényen,
Áldozatra tátongó örvényen;
Szörnyek ellen csatába kevertél,
Szívemen sok nagy sebet ejtettél.

De csak azért indítál ez útnak,
Ez volt útja a tündérországnak,
Melyben most lakom - s csak egy vakajtó
Vezet ki bel?le - a koporsó...

VI

Emberélet rövid mulandóság,
Hiszem, hogy nem örökkévalóság.
De az élet egy pillanatában
Hiszem, hogy örökkévalóság van!

Mid?n ajkak csókban egybeforrnak,
Ég? szívek egymáson dobognak,
S elfeledjük, hogy van mulandóság:
Az ilyen perc: örökkévalóság!
...
Eddig ennyien olvasták: 1053
Elvirához
Hányszor mondjam még el, hogy oly szép az élet!
Hogy nincs esze annak, aki gy?löli;
Vagy tán jobban mondva, nem is a világ szép,
Hanem a világnak szép leányai.
Mert hiszen ameddig szép leányt nem láttam,
Nemcsak a világot, magam is utáltam!

Jaj, de hogy megfordult kereke sorsomnak,
Mióta galambom téged láttalak!
Mostan azt kiáltom, a világ elveszhet,
Csak a szép leányok megmaradjanak!
Bennetek tanultam magamat szeretni,
S nem tudom, a földön mit lehet gyülölni!

Tele van csordultig keblem szerelemmel,
Megcsókolnám minden ellenségimet,
Nem gy?zöm imádni a jóságos Istent,
Mért teremtett ilyen szépnek tégedet.
S e nagy boldogságot annál jobban érzem,
Mert én az életben oly sokat szenvedtem!

Nem akarok tudni, nem akarok látni,
Csakhogy te enyém vagy és én a tied;
Nem tudok érezni, nem tudok gondolni,
Hogy meg ne fert?zzem szent szerelmedet,
A világ fölöttünk össze fog omolni,
Ölelj meg, s fel?le mit se fogok tudni!

Szálljon el mellettem az égnek villáma,
Adjon földrepeszt? rémes hangokat;
Én nem fogom látni, nem fogom hallani,
Csak a te "szeretlek" susogásodat!
Édes ölelésed bezáró mennyország,
Benne csak egy perc az örökkévalóság!

Ölelj meg forróbban... végy fel szárnyaidra,
Repüljünk, repüljünk némán, csöndesen...
Nézd - ezer bajával mily messze már a föld!
Túl vagyunk az égen, a képzeleten...
És nem látok semmit édes öleden:
Nem látom, hol vagyunk, az égnek országát,
Csak boldogságomnak végtelen világát!...
...
Eddig ennyien olvasták: 878

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó