Velük szököm, megszököm az ?zekkel,
szökkenéseim tükröket törnek.
Elfogysz bel?lem, minden lehelettel
téged vallak tompa, téli ködnek.
Éneket fagyok fújnak, furulyáznak,
reszket ringó regimentje a fáknak,
minden lépés távolabb visz t?led.

...

?szi falevelek hullanak, érintik a sötét földet,
a nyár nem fogadta örökbe öket.
Hideg szell? suhan át a fák lombjai között,
egy vastagabb ágának nekiütközött.
Sóhajtozva állnak a fák, mindenért kár
elvesztették koronájukat, mindegyik kopár.
?szi falevelek hullanak, nem ékítik a fákat többet
bánatosan sírnak és érintik a sáros lucskos földet.

...

Rémet álmodtam. Szépet, mit elvett a sors.
Záport, erd?t, friss harmatot,
mire ócska kerék csúf sara felcsapott.
Cseng? nevetést, mit gonosz kacaj túlordított.
Szivárványt, barnát, feketét,
Édes szívet, mit emészt a fekély...

Gyöngyöket, mit vörösre festett a vér,
Édes álmot, mihez démon keze ér.
Kék szemeket, sárgát, vöröset.
Egy lágy hangot, mi méreggel megetet,
Láttam édes arcokat, most zöldek, gonoszak...
Mi béke volt egykor... most megnyugvást nem hoznak.

...

Vakítón hunyorít s belerándul a kínba a villám,
puha fellegek árnya omolva a f?re terül,
lélegezni mind nehezebb, felh? gomolyog, s?r? hullám,
a madár alacsony köröket kanyarítva repül.

Szeretem nagyon ezt a homályt, a lelkesülés rövid éjét,
meg a jós hideget kezemen, a f? emberi, könny? neszét.
Tovacikkan a gondolat, és anyanyelvem igéjét
zengeti távol az ég - megdördül az ?si beszéd.

Sugarasszem? sz?z sötét vizi mélyb?l a fényre kilépett,
gyönyör? testér?l a víz gyöngyszeme pereg s elalél,
belereszket a f?, a mez?kön a csorda messzire széled,
riadoz s az eget lesi, fél.

Nyújtózik a sz?z, és p?re magát csodálja mereng?n,
üde teste fehér ragyogása vakít pazarul.
Egy szó repül át a magasban, hószín? felh?n,
s a szomjú virágra a boldog es? lezúdul.

...

...cinkosan cikkan a zár,
az ajtó lágyan a zsanérba
simul, nem csap zajt,
semmiképp...
arcomra ragyogás szalad,
betölti a tükröket, az ódon
falakat és méltón adja át
nekem a kínai porcelán...

kezed, arcod, szemed, ajkad,
hatalmas alakod, mind engem
isznak magukba és várják,
mint Krisztus igaz hívei,
a föltámadást - csak kicsit
másként, csöppet másképp...
a felh? szürkéje is ragyog,
mert imádja hogy végre,
egyszer boldog vagyok...

...veled elmegy a fény,
összecsuklik a maradék,
aprócska, foszlány
remény, kihunynak
a csillámló nyalábok,
s a valóság lehajtja
szomorú fejét,
árván...

...