Ígérd meg nekem,hogy mindig velem leszel.
Ha gyötör a bánat, te akkor is ott leszel.
Úgy rohan az id?, futnak az évek.
De súgd a fülembe, hogy ezt már velem éled.
Oszd meg velem múltad, bár nem voltam része.
De ne engedd a jöv?t a múlt feleméssze.

Kezdjünk új életet, hisz még van sok éved.
Én boldoggá teszlek, és ez nem ígéret...
Csak érezzem, hogy szeretsz ez fontos nekem.
És akkor te leszel, az egész életem.
S, ha életem alkonyán lehunyom szemem.
Ígérd, hogy akkor is ott leszel velem.

...

Úgy szeretem a tél els? lehét! a tarka
tarlót, mely nem törik, ha setteng a vadász:
szénától illatos réten leszáll a szarka,
a tüzet éleszt ölén a régi úriház.

Városi évszak ez . . . még emlékszem tavalyra
mikor megjöttem és láttam megint száz
tornyú dómot, a Louvre-t, Párizst, füstt?l takarva,
(és hallom még, amint a postakürt traráz).

E szürke napokat szerettem és a Szajnát,
ezer lámpás alatt fekv? királyi szajhát!
A télhez jöttem én. És hozzád életem!

Hogy megfürösztve bús lelkem tekintetedben
köszöntsem falaid. Mert szinte hihetetlen,
hogy szíve, asszonyom, kih?lt ily hirtelen.

...

Rózsával vágytalak köszönteni ma reggel;
de annyit vittem, óh, duzzadó köteggel,
hogy repesztette a köt?m a sok virág.

Megnyíltak a csomók, rózsáim szétterültek,
a szél szárnyain a tenger fölé repültek
s a víz elkapta és vitte ?ket tovább.

S piros lett t?lük és lángot vetett a friss hab.
Balzsamuktól ruhám, még este is ittas . . .
Szívd csak be: érzed az emlékük illatát?

...

A fehér hajnal épp megkoszorúzta
rózsával és arannyal homlokát,
mid?n én lelkem, mely homályba húzta
s addig ködökben gyötörte magát,
visszatért hozzám, és bíztatott tovább,
hogy daccal nézzek a halálra, sírra;
de csak te vagy, mivel csak lényed bírna
végzetem alól feloldani engem
te vagy nekem a sose romló mirrha
halandóságom gyors férgei ellen.

...

Nem rejt ölén annyi bárkát Velence,
Bourg osztrigát, nyulat Champagne vidéke,
Szavoja medvét s még Bretagne tehént se,
nem ringat annyi hó hattyút a Themze,

nincs klérusnak annyi sok szerelme,
Németországnak annyi véleménye,
egy spanyol grandnak annyi büszkesége,
s udvarnak annyi furfangos kegyence;

nem él annyi szörnyeteg Afrikában
nincs annyi nézet egy köztársaságban,
Rómában annyi búcsú ünnepen,

keresked?nek kapzsisága, senki
Sorbonne-i bölcsben annyi érv, amennnyi
szeszély kedvesem fejében terem.

...

Május havában hosszú már a nap,
kiszáll a várból mind a jó lovag,
Raynaut vitéz is jó lovára kap,
száguld csapatja Erembort alatt,
de fel se néz, de büszkén elhalad:
édes egy Raynaut!

Erembort lánya ablaka mögött,
térdén a sz?ttes hímesre szövött,
látva látja a büszkén érkez?t,
látja Raynau-t a szép sereg el?tt,
fennen kiáltva így szólítja ?t:
édes egy Raynaut!

Raynaut, Raynaut, feledve már a nap,
hogy vágtatásodban a vár alatt
búsultál, ha nem szólítottalak?"
"Mert ismerem már csalfaságodat,
mert elfeledtél engem, gyöngyalak"-
édes egy Raynaut!

"Uram, Raynaut, hallgas meg engemet,
a szent keresztre esküvésemet,
tanúm száz sz?z és harminc hölgy velek,
hogy mindig csak téged szerettelek,
higgy szómnak és jöjj, hadd öleljelek,
édes egy Raynaut!

Raynaut a lépcs? kanyaraiban
szalad sudáran, vállban vállasan,
csapódik sz?ke fürtje bodrosan,
lovag szebb nála nincsen csakugyan,
Erembort lánya fölsír hangosan:
édes egy Raynaut!

Raynaut lovag már a toronyszobán,
ott ül virággal-írott nyoszolyán,
leül mellé Erembort szép leány
szeretik egymást úgy, mint hajdanán,
édes egy Raynaut!

...