Én meg, még szeretlek…

Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között,
Hallgatom… a fűben ülök a fák között…
Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között.

Egyedül, így bizony nagyon magányos a sok napom,
Istenkém, ha itt lennél... Ezt bizony nagyon akarom!
A szerelem csak dúl-fúl a lelkemben, ezt bizony nagyon elfogadom,
Persze az lenne az igazi, hogy itt ülnél velem, ezt is akarom.

Régen volt és csak egyszer, hogy ezt az erdőt együtt jártuk,
Akkor még ketten egyformán a jövőt jól megálmodtuk…
De Te… aztán sajnos, másképpen döntöttél, a fájó-magány mellett,
Énvelem nem is törődtél, pedig egyet értettünk jövő mellett.

(Bapeva tükör)
Jövő?
Merre van?
Lehet tudni?
Azt sem tudhatjuk,
Mit hoz nekünk jövő,
Talán, lesz-e kárpótlás…
Tény, hogy én, tovább szeretlek,
Érted és miattad… epedek!
Sorsot okolom, szétválasztott minket,
Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset!

Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset!
Sorsot okolom, szétválasztott minket,
Érted és miattad… epedek!
Tény, hogy én, tovább szeretlek,
Talán, lesz-e kárpótlás…
Mit hoz nekünk jövő,
Azt sem tudhatjuk.
Lehet tudni?
Merre van
Jövő?

(Anaforás, 3 sorod-zárttükrös)
Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem,
Szív fenntartóm vagy még most, így akarod vagy sem…
Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem.

(Szenrjú)
Kezd már fújni szél,
Magánnyal… hazamegyek.
Még elmélkednék…

Vágyainkat leölik a sors-átkok,
Mert a lapokon írtak olyan mások.
Voltak varázslatosan szép napok,
Ma már ezek, csak elillant álmok.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz,
Sorsunk fák alá lök, igazodjunk nagy levélhulláshoz…
Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz.

Vecsés, 2020. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában a szerelemről, kedvesemnek.

...

Utóbb, hogy elmentél Abigél,
Súgtad: ki szeret, mindig remél.
Vágyó tüzem lángol,
Várok… mit-se mástól.
Remény van… jöhetnél Abigél.

Utóbb is kávéztunk, Abigél,
Szeretetem hőn-bőszen remél…
Lobog a vágytüzem,
Sóvárog a lelkem.
Nálam most a remény is remél.

Utóbb messzi mentél Abigél,
Eszem-testem hevesen remél!
Sóvárgok utánad,
Kívánom... honvágyad!
Ha már itt lennél és ölelnél...

Vecsés, 2020. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban.

...

Anyába is lehet csalódni…

Egy vén huncut lett vagy talán más az élet?
Én magam azt hiszem gonosz, mert mivé lett…
A szép és boldog gyermekkorom, sok-sok év
Nyugalma és biztonsága, volt boldog rév…

Budapest, 2000. július 15. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.

...

(Halmazrímes)
Hiába, no, ügy tűnik megöregedett a szerelem,
Volt ugyan nekem is, de már hiányzik a másik felem!
Arcomról már nem mosolyok lebbennek,
Arcomról, derűs képek sem jelennek…
Itt le már, szépséges szavak sem szállnak,
Tudják nincs, amitől elolvadnának…

(LIMERIK)
Mond, hol vannak… szép napok, Janka!
Mi lett öregedett napokra?
Nem bírlak feledni,
Össze kén’ tartozni.
Elhagytál… nincs szükség karokra.

(Bokorrímes)
Őszi leveleim, csak zizegve susognak,
Már vaksis szemeim, csak előre bámulnak...
Éveim, egyedül biz’, nyugdíjba vonulnak.

Vecsés, 2021. március 19. – Kustra Ferenc József– öreges romantika. Íródott önéletrajzi írásként és Alloiostrofikus versformában.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott…
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis „lázas” jókedvet.

Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.

Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.

A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt…

A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi…

Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott…
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.

Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét…

Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott… amíg lába érintette a föld porát…
Halotti csend uralkodott mezők felett…
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.

A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt… nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását…
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt…

Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön…
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön…
Szomjas volt… beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére… patakokkal.

A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba…
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította…

Vecsés, 2015. augusztus 17. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A hadtestparancsnokság megbízta az osztagot és pilótáit,
Készenlétbe is helyezte, hogy fényképezzék a Marne hidjait.

A feladat szép, rendkívül veszélyes volt.
Thélis kapitány legott úgy határozott,
Hogy a taubib kíséretében fogja Maury gépét kísérni…
Ők lesznek a hátvédek, elől majd a zászlós és Maury fog menni.
Egy biztató tekintet bőven elég volt, hogy ők hatan egy ütemre,
Érezzék dobogni az életterüket, ez küldetésük sikere.

A gépeknek, Dormanstól Chateau-Thierryig végig egyenletes magasságban,
Kellett repülni, állandó sebességgel, hogy felvételek legyenek kazettában.

A zászlós megfeszített figyelemmel végigpásztázott a láthatáron,
De nem látott ellenséget, Maury meg hamar túl volt az első fordulón…
A két hátvéd gép folyvást rajtuk volt, követte őket a mozdulatokon.

Jean lába alatt a kémlelő nyílásban megjelent a folyó kék szalagja,
A keze meg, mint egy gép, szabályos ütemben, a lemez rugóit csattogtatta….
Részben készültek a felvételek. A Marne hidjai, sorban siklottak hátra.

A zászlóson egy titokzatos érzés, hirtelen eluralkodott,
A gép meg váratlanul, egy gyors fordulással, lefelé iramlott.
Volt ott pár nem oly' nagy, leselkedő felhő,
Ezekből, sötét szikrák ugrottak elő.
Tizenkét német vadászgép volt,
De szerencsére mind messze volt.

A kapitány és a toubib is már észrevették,
De hátrább voltak, feladat volt, zászlósékat védték…
A tizenkét harci gép, vad rohanással száguldott feléjük,
És szándékuk szerint golyókat, mint esőt, ontották feléjük.
A két kísérő gép is a zászlósék után fordult délnek,
De a gyorsabb, modern monoplánok, már nagyon közeledtek.

Jean szívét a félő-iszonyat érzése uralta el,
A halálosztó darazsak támadó közeledésével…

Végigfutott benne, hogy ő szinte már kimenekült a veszélyből,
Ha most beavatkozik, nem szabadul a halálos ölelésből…
Először jutott tudatára, hogy nyomorultul fél e veszélytől.

A repülőkön, mindig a megfigyelő volt a parancsnok…
Maury hátrafordulva várta, hogy dönt gyorsan a parancsnok…
Jean Herbillon zászlós kezével a harcok színtere felé mutatott,
A gép, a magas felé siklott. Sok világító golyó utat mutatott.

A félelme elillant, az agya gépies lett,
Ellenőrizte a páncéltornyot, a gépfegyvert,
És már a szeme elé ugrott egy szárnyas test,
Majd rögtön mögötte, sok fekete, szárnyas test.
Ahogy tanították, tüzelt rögtön, szaggatott ütemben,
Sőt hallotta Maury fegyverét, szinte egy feleletben.

Csak később, otthon mikor biztonságban földet értek,
Jöttek az elő az átélt, feltörő, vad emlékek.

Az ellenség nagyon meglepődött, hogy váratlan támadás érte,
Ami elég volt, hogy Thélis kibontakozzék rohamukból végre…
Majd Maury szerencsés manővere hozta vissza őket... életbe.

Látta, hogy egy fekete-keresztes gép zuhant le élettelenül.
Ezt én lőttem le, gondolta Herbillon zászlós és nem véletlenül.
Aztán hazafelé, már szinte föld felett, alacsonyan siklottak,
Míg az ellenséges őrjárat gépei nyugat felé távoztak.

Maury kérdező tekintete ismét rajta nyugodott
Mert feladat még volt, a fényképek fele még hiányzott.
A gép sértetlen volt, a motor vidáman búgva zúgott,
Ismét a Marne felett voltak, fényképezni kellett ott.
De nem volt már hátvédjük, úton voltak, már hazamentek…
Láttak harci gépeket a légtérben, még el nem tűntek...

Jean kicserélte kilőtt tekercseit, újra töltötte a fegyverét,
Maury pedig, így hazafelé, Marne fölé irányította a gépét.

Herbillon már elkezdett fényképezni, közben felnézett,
Látta, az ellenséges őrjárat újra közeledett!
De már messze voltak, hozzájuk egy vadász sem érhetett…

A két francia előtt, csakhamar feltűntek a tábor sátrai,
Így ekkor már megnyugodtak Jean Herbillon zászlós idegei.
A kapitány boldogan, meghatottan ölelte őket,
Szívvel köszönte, hogy csak lefényképezték a hídfőket.

Vecsés, 2015. augusztus 16. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...