Kihunyt csillagok tüzében ég? létem

éjzöld barlangjába,

Lehajtom fejem szomorúságomból

faragott nyoszolyámra.



Bezárt szemem látja fehér, elomló

testedet,

Kinyújtom kezem feléd, oly soká

kerestelek.



Égszínkék pillantásod jeges leheletét

érzem b?römön,

megfagyaszt örökre, mégis Te vagy

börtönöm.

...

Fáradt tudatom peremén játszó,
És édes délibábként átmászó
Kis fekete tündéri boszorkány,
Ne hagyj kérlek szépen ily?árván!

Lelkem tükrében te vagy az emlék.
Emlék.. és bennem minden él még.
Az örök t?z nem alszik ki könnyel
Eltakarom mindig álomköddel...

Behunyt szemem nem nyitom még ki,
Maradj még tudatom peremén , itt
Nem számít h álom vagy valóság
Egy pillanatnyi kecses boldogság.

Ha mégis álmomból felébredek
És játékos tudatomnak hiszek,
Kizöldül a zord , rideg valóság..
Rájövök, emléked édes fogság...

...

Hagyj itt ha tudsz,
Ha gondolod hogy van hozzá er?d,
Ne szólj, ne ints, eredj,
Csak aztán jól vigyázz, hogy hamar elfeledj!
Nagyon vigyázz nehogy egy lázas éjjelen
A múltból valami visszatérjen,
Egy szófoszlány, egy csók emléke csak,
Mert akkor rájössz: megölted magad.
Lásd békésen fogok veled kezet,
Hiszen szerettél és én is szerettelek,
Utadba többé nem állok,
Nem tartalak vissza, minek?
A sors parancsol itt mindenkinek.
Ha lankad már a varázs,
S helyében nem maradt más mint h?lt parázs,
Ha majd többé nem világít, és nem vakít,
Akkor rájössz, hogy megöltél valakit.
Szeressenek, szeress, légy boldog könnyen,
Segítsenek, hogy hamar elfeledj!
De most, most ne várd meg míg kicsordul a könnyem,
Eredj,
Csak aztán jól vigyázz, hogy hamar elfeledj!

...

Elmegyek, de itt hagyom a hangom
Kezedbe helyezett életem, a sorsom
Átkos hazugságaim visszhangjait
Megálmodott jöv?nk veszett holnapjait

Elmegyek, de megmaradok annak
Akit elültettem Benned magnak
Akib?l csak Benned n?het virág
Akit csak rajtad keresztül lát a világ

Elmegyek, és viszem a bánatot
Mit végzetünk örökül rám hagyott
Faladra akasztom vágyaim kabátját
Az Örökké s a Mindig elkopott ruháját

Elmegyek és csak sejtheted, hogy sírok
Szó nélkül, veszetten, futok, ahogy bírok
Térben csak néhány koszos kis utca
Id?ben a végtelen áll majd közénk

...

Egy csillag lehullott.


Egy csillag lehullott, valami elszakadt.
Hatalmas tervekb?l fekete gyász maradt.
Valaki elhagyott búcsú nélkül ment el
Könnyeim nincsenek hisz még nem fogtam fel.

Ha majd évek mulvá elfoszlik a szemfedél,
emléked akkor is, örökre bennem él.
Mert téged nem felejt, a rokon, a barát,
hiába ragadott el a kegyetlen halál.

Ezután nem dobog egy szív, nem beszél egy száj,
könnyeim nincsenek, csak érzem, hogy fáj.
Miért az ment el, aki szeretetben élt
válaszolj hát Istenem: MIÉRT, MIÉRT???


Kókai András

...

?szbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél
Mikor már a szív h?lni készül, már szeretni nem is remél
Akkor jöttél te a messzi semmib?l, észre sem vettelek
Mikor életem egén már hullani kezdtek a levelek

Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom
Hisz sosem lehetsz enyém, b?n szeretni téged, ezt jól tudom
Harcolt a józan ész, de az érzés oly er?s, könyörtelen
Átgázolt, mint vadul tomboló vihar szívemen, lelkemen

Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet
Nincs er?, mely elmoshatná a köztünk feszül? éveket
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere
Én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre

Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon
Rád gondolni minden este, s veled ébredni minden hajnalon
Ki is vagy te nékem? ? éltet? napom, ?rz?m és támaszom?
Koldulva lesem a viszonzást mosolytól ég? arcodon

De langyos ?sz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél
Mint könny? levelet, úgy sodor t?lem majd messzire a szél
A hulló hó gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet
Marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet

...