A mosoly az arcomon,
Már rég megfagyott
A boldogság számlája
Nekem, túl drága volt.

Hisz van bolond ember,
Ki megbízik másban,
Ki azt hiszi, jól van így,
De szívében más van.

Néhány meg elhiszi,
Hogy elmúlik egyszer,
Majd kés?bb rájön,
Ett?l lesz ember.

De mért kell hogy él?,
Ezt így élje át?
Mért kell, hogy érezze,
Haldoklók fájdalmát?

Mert ha túl éli egyszer megtanulja,
Ki bolond, könnyen magára hozza.
A kegyetlen szerelem meg nem öli,
De már tudja, a b?ntudat végig, a sírig kínozza.

...

Csendes, h?vös hajnal.
A nap is még megpihen,
mégis friss fény nyargal
egy sebb?l gyógyult szíven.

Egy van csak mi bántja,
lelkem tanácstalan,
hisz szerelemnek búzaszála
gyakran kalásztalan.

Vessek hát-e mégis búzát,
ha az árpa magot hoz?
Imádjam-e Fortunát,
bár így h?tlen magamhoz?

Égessek el magvakat,
mit elmém megterem?
Hintsek inkább álmokat
nemes szívemen?

Már hiába rágódsz
bolond ember hidd el,
szíved rejtekében
már zsenge hajtás zöldell.

S hogy érik-e majd nyárra?
Tudja Aphrodité...
Tán balga lelked vágya,
de földed, szíved már az övé.

...

Égig ér? virágok,
de mindnek szirma hullt.
Tiszta hanggal kiáltok,
de színe megfakult.

Vérzik hát a régi seb,
bár éppen csak szivárog
Feltépték rút tövisek.
Fenn varjú károg.

Azt károgja "várni rád!"
s én cs?rébe nevetek,
Legy?ztem már holt hadát,
nem birkózom veletek.

Nem küzdök a múlt ügyért,
szívem zord hahota,
nem pazarlok többre vért,
zárva lelkem ablaka.

...

Rémet álmodtam. Szépet, mit elvett a sors.
Záport, erd?t, friss harmatot,
mire ócska kerék csúf sara felcsapott.
Cseng? nevetést, mit gonosz kacaj túlordított.
Szivárványt, barnát, feketét,
Édes szívet, mit emészt a fekély...

Gyöngyöket, mit vörösre festett a vér,
Édes álmot, mihez démon keze ér.
Kék szemeket, sárgát, vöröset.
Egy lágy hangot, mi méreggel megetet,
Láttam édes arcokat, most zöldek, gonoszak...
Mi béke volt egykor... most megnyugvást nem hoznak.

...

Két gesztenye elbujdosott
Barna lomb mögé,
Bújócskáznak nevetnek ott
Rejtekem felé.

Földön ülve mezítelen
két szép kis bogár,
mind a kett? engem figyel,
kerget?zne már.

Libben-lobban könny? fátyol,
zúg a vízesés
T?zzel, vérrel elvarázsol,
Valós és mesés.

Földre ránt az égi álom
Mellé húz a vágy,
B?re illat, elsimítom,
lángol, hangja lágy.

sóhajt, mikor szíve dobban,
s egy a két világ,
teste mámor, lelke roppan,
körme belém vág!

Fájdalom, most kéjes ária
másodperces ár-apálya,
reszket, robban ? s a párja,
S zúg a bársony éj.

...

Nem is értem miért nélküled élek,
veled sokkal boldogabb volna az élet.
Felejthetetlen szerelmed
mélyen a szívembe zárom
hogy Veled lehessek újra,már nagyon várom.
Telnek a napok múlnak az éjszakák,
hidd el nehéz nélküled de várok Rád!
Várom az ölelésed a csókod a szerelmed
várom azt a napot hogy melletted lehessek.
Éjszakánként könnyes szemmel
imátkozom érted,kérem a jó Istent
adja meg a legszebb álmom
hogy Veled éljek.

...