Mónika, ahogy telnek-múlnak a kínzó nappalok, érzem, a Remény az, mi T?led taszítva elhagyott. Minden éjszakán, hozzád egyre közelebb vagyok, mert álmomban, csak Veled halhatok.

Mint könny? pihe, egy átfutó szell?re, mint hulló csillag, fényének teljére, úgy vágyom még mindig rád Kedvesem, hisz Te is tudod, Nélküled most üres az életem.

Mikor mereven bámulok ki az ablakon, s könnyeim legördülnek az arcomon, érzem, számomra egy hely marad csupán, hol boldog lehetek még, az életben, talán.

Számomra ez a hely nem lehet kétséges, minden hely az, ahol Te vagy Édes, s ha csupán a Nevedre gondolok, érzem, hogy lelkemben Örök Szerelemre találok.

Abban bízom minden nap végén, Te biztosan vársz rám majd, az út végén. Ez az egy tart most csupán életben, hisz még mindig nem lehetsz mellettem.

A szívem a hely, hol nyugalmat találsz örökre, mert,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mónika, a vágy az, mi nem hagyja élni lelkemet, a fájdalom mi átjárja szívemet, mond, miért engedtél el engemet. Életünk oly rövid, mint hópihe az arcodon, Szerelmünk talán nem is létezett, csupán egy álom volt az ajkadon.

De nem álom volt az, hisz pillantásod máig csupa fájdalom, mert tudom, nem lehetsz enyém, -e kettétört világon. Mint harmatos pókháló, oly gyönge voltam, mint lepke szárnya oly védtelen, kérlek, adj esélyt még énnekem.

Kérlek, engedd, hogy Szeresselek, engedd közel a szívemet, de kérlek, soha de soha ne veszítsd el a lelkemet. Vigyázol rám, ez mi csavarja megsebzett szívemet, s nem a Szerelem az, mi átjárja szívedet.

A Bika, mi szenvedéllyel szeretni tudna szüntelen, most sebzett vadként verg?dik lelkeden. Skorpió, mi okozta fájdalmasan gyötr? tusáját, ám ahhoz gyenge volt, hogy végignézze halálát.

Gyenge volt, pedig er?s az Áros hatalma, a méhecskét mely vágyott reá, könnyedén eltaposta. Szerencsés az, ki szívb?l, ?szintén tud szeretni, de nagyobb hatalom ez annak, kiért tudnak így érezni.

De tudd, fájdalmas titkod, ha engeded sajátommá fogadom, s meg?rzöm azt örökre, mert

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Az éj s?r? sötét leple, borult a lelkemre.
Nehéz súlyként dobog a szívem,
nem kapok leveg?t, nehezen lélegzem....
Talán abba kéne hagynom,
és mindent befejeznem.

De vannak pillanatok,
mikor rózsaszín fényt áraszt minden,
az életer? amit érzek, euforikus,
és csoda széppé tesz mindent,
miközben semmi, de, semmi rossz nincsen.

Ez a fény nem az enyém,
csak vágyom rád, és magamat emésztem.
Miközben Te, oly messze vagy,
és rólam, a fejedben semmi, emléked nincsen.

Mióta nem láttalak úgy érzem,
veszett kutyák marcangolják a lelkem.
Elszáll az er?m, meg áll a szívem.
Kérlek hajolj fölém, csókolj meg,
csöpögtess egy kis vért az ereimbe,
hogy újra érezzek, és beinduljon az élet a testembe.

Egyszer láttalak sírni,
éreztem a fájdalmad, és a bánatod.
Magamhoz akartalak ölelni,
hogy érezd a szerelmemet, oltalmaz karom,
és elmondani örökké veled leszek, ha akarod...

...

?rült és fájdalmas a játék amit játszok,
de szeretem ezt a jékot így hát végig játszom,
bár nem tudom milyen közel van a vége még,
de addig t?rök még szívem ég!

...

Csillogó hópihék
érintik a fenyök ágait,
de jó lenne valóra váltani
az emberek álmait!
Különleges napon,különleges érzés
a szeretet ünnepén alkalmas a kérés.

Csillogó hópihék
érintik az angyalok szárnyait,
ök viszik tovább az emberek kívánságait.
Fehér takaró borítja a tájat,
ünneplöbe öltöztetik a házak ablakait,
a karácsonyi fákat.

Csillogó hópihék
olvadnak a sírköved falán,
gyertyát gyújtok
karácsonyi dalt éneklek neked,
meghallod talán
a hozzád szárnyaló angyalok szaván.

...

Lásd szívem szavait,
? sohasem hazudik!
Szívemért cserébe
Szívedet kérem,
Nem sok id?re,
Csak amíg élek!
Ha tehetném,egész nap fognám két kezed,
Csókokkal borítanám puha testedet!
Mindenhova csókot adnék!
Szeretnélek éjjel-nappal,
Nyáron-?sszel-télen-tavasszal!!
És egészen addig,
Amíg a szívem egyet is dobban!
De még utána is,
A föld alatt is!
És várok majd rád a túlvilágon,
Éjjelente visszajárok!
Hogy legyen aki majd ?rzi álmaid!
Szeretlek Téged Örökkön-Örökké!

...