(3 soros-zárttükrös duó)
Langyos már az új hajnal, szép kék a kora májusi ég,
Egyenesen isteni illatot -orgonát- kerget lég.
Langyos már az új hajnal, szép kék a kora májusi ég,

Már föl is keltem, de még meg se zörrent a kiskapu zárja,
Kutyák is elaludtak, ha mindkettőnek szép volt az álma.
Már föl is keltem, de még meg se zörrent a kiskapu zárja.
*
Kék ég alatt csendben álmodom,
Orgonaillat száll és kísér utamon.

Hajnalfény játszik az égen,
Kutya sem ugat.
Csend ül réten,
Orgona száll a szélben,
Szívemben béke ébren.
**
(leoninus)
Kitárt ablak mellett aludtunk, de nem álmatlansággal vajúdtunk.
A szobánk egy nagyon szerény hajlék, de idefűz sok boldog emlék.
Szép tüllfüggönyünk van, azon át most is jócskán beragyog a kelő nap... az van.
Éjjel egyszer fönt voltam, hold csipkét kötött, árnyéka a padlóra költözött?

Szerény hajlékunkban pont elférünk ketten, meg a két kutyával a kertben.
Nálunk tisztaság és rend van, ajtót magunkra zárjuk, látszik itt lakó van.
Kertünkben nap lángol és tűzhabot hint, ha függöny engedi, oda is hint?
Míg holdfény ezüstösen mindent beterít, itt vagyunk, más lakót nem kerít.
*
Nálad, csend is otthon van,
Fény sző rá álmot boldogan.

Átszűrve jön a fényár,
Hallgat a ház,
Kutya szuszog már.
Fény vetül? a csipkés sugár,
Két szív mást ide nem vár.
*
(senrjon duó)
Rügyfakadás idején
Szép tavaszi dalok, de szólnak?
Nem kell más nekünk!

Legyen így, mutasd meg, kín,
Öröm él még, te hajnali kék?
Nem kell más nekünk!
*
(tükör apeva duó)
Rügy
Éled,
Tavasz int.
Szólnak dalok,
Nem kell más nekünk.

Nem kell más nekünk,
Szólnak dalok,
Tavasz int.
Éled
Rügy.
*
Kék
Éled,
Öröm él.
Hajnali kék,
Fájdalom tűnhet.

Fájdalom tűnhet.
Hajnali kék,
Öröm él.
Éled
Kék.

Vecsés, 2023. március 15. ? Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József- íródott: mint Szer-gej Jeszenyin (1925): azonos c. versének kétszerzős átírta! Az alapverset én írtam, a kiegészítő-ket, Gránicz Éva: szerző-, és poéta társam.

...

Őszi falevelek, minden beborítanak a föld felett,
Légben, szélben is sodródnak, elsuhannak a sírod felett…

Változik a nyári zöld levél,
Itt az őszben lett barna levél.
Változik a világ, Ti elmentetek,
Mi maradtunk, gyászolunk benneteket.

Beszélgetni, egymást átölelni már nem tudjuk,
Hiányotoktól, folyvást csak elakad a szavunk.
Hoztunk nektek emlékeket, virágot, koszorút és gyertyát,
Ezeket letesszük sírotokra, gyújtjuk a faggyúgyertyát.

Most úgy érzem is közelségeteket, fogom a kezeteket,
De nem! Sajnos… Csak élet pajkoskodik… Őrzöm az emlékeket.
Azok rám törtek, eluraltak és visszarepítettek!
Kicsit most úgy érzem, ezen a napon… ismét veletek.

Meggyújtom, és majd leég csonkig is talán a fehér gyertyaszál
És a szeretetteli melege a mennyekbe utánad szál.
A halál szárnyán tovaszálltál,
Porból lettél és porrá váltál.

Hulló, színes őszi falevelek, minden beborítanak.
Hulló, színes levelek, fejfádra színes halmot takarnak.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

...

Óh, Ti kedves ősök, eljöttünk benneteket meglátogatni,
Ti vagytok múltunk, benneteket kötelező és jó szeretni…
Már eme régi helyen Ti elegen vagyok, bezárták,
Az idő vasfogai vaskapu zsanért is elvásták.

Ódon kerítés öleli körül a sok sírhalmot,
Van hol leomlott, így beosonásra lyukat hagyott.
Kihasználjuk, bemegyünk, sétálunk sírjaitok közt.
Gondolatban viszünk virágot, mécsest egyebek közt.

A halál démonának, Ti már a szemébe néztetek,
Mi még nem, bár majd eljő, így csak együtt érzünk veletek.
Óh, Ti régiek! Mi folyvást emlegetünk titeket,
Mert már csak így tudunk sajna beszélgetni veletek.

A temetői csend olyan mélységesen megható,
Tőletek már nem hangzik a jó vagy pláne a rossz szó.
A hiány állandóan marcangolja a lelkünk
És a régmúlt nosztalgiája beburkol bennünk…

A levegőben reszketnek az emlék hullámok,
Eljöttünk hozzátok, ahogy Ti is azt vártátok.
Jó veletek lenni, ez felüdülés a léleknek,
Gondolunk rátok, emlékezünk, nincs helye fékeknek.

Itt, ahol a sírjaitok domborulnak,
Már csak emlékei vagytok a hazának,
De nekünk az érző szívű utódoknak,
Úgy fájtok, főleg mai napnak, a mának.

Lehet, hogy reggelre fehér ruhába öltözik eme táj,
S a mi szívünk, lelkünk fehér hóban, csendben jobb jövőre vár.
Imát mormolunk, hogy legyen meg békétek az örök mezőkön,
Az utatokat sok-sok gyertyaláng világítsa be a Földön.

Már várható, eljő az idei tél is, holnapra vagy mára,
Szűz fehér hó majd századaitok csendjét nekünk generálja,
Lassan sírotokat belepi a mohás enyészet,
Mi meg már nem őrzünk rólatok csak szép lelki képet.

Megyünk, de emléketek ránk üvölt: ne menj el, maradj még!
Mi csak megyünk… titeket betakar az ősi békesség.

Jó volt itt nálatok, nagy emlékezést adtatok nekem,
Ballagok, átfáztam… sálammal nyakamat betekerem.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

...

Porból valánk és porrá leszünk?
Porrá lesz a földi porhüvelyünk…
Mi még csak valánk, de meddig?
Szeretteink, már nem újrakezdik.

Sírkertnek hívják a lakhelyüket
Ott lelték meg végső nyughelyüket.
Szeretteinkről szólok, emlékezésül,
Könnyes szemmel emlékezünk, keményül.

Szeretteink már itt laknak, véglegesen,
Itt is maradnak, most már ténylegesen.
Így mi járunk hozzájuk, halottak napján,
És év közben is, többször néha napján.

Viszünk gyertyát, ki fényét árasztja,
Melegségével a sírhalmot beborítja.
Teszünk a sírra egy szál sárga rózsát,
Szerettünk érzi az áradó szeretet szavát.

Emlékeink föltolulnak, lelkünk zakatol,
Szeretetteljes emlékezés egybelakatol.
Szüleink és nagyszüleink, a rokonok
Itt nyugszanak, várnak minket a barátok.

Számunkra megmaradnak már ilyennek,
Szívünkben tovább élnek bölcsességnek, büntetésnek.
Kedves halottaink nem távoznak, itt vannak
Szívünkben, szeretettel megmaradtak.

Engem még neveltek a nagyszüleim is,
Jól emlékszem rájuk, ha rég volt is.
Ők is még élnek, itt vannak velem,
Emlékükből a sok erőt, bajban merítem.

Szüleim is régen elmentek, haragban haltak,
Ez maradt, emlékemben így maradtak.
Én már nem haragszom rájuk, megbocsátottam,
Elmúlt az életük, a békét én is gátoltam.

Ott nyugszik Pista bácsi, vár minden évben,
Virágot, gyertyát kap, mint szeretet becsülésben.
Más barátok és ismerősök, tán várnak… jövök,
Rólatok is emlékezem, ti régmúlti hírnökök.

Szép a sírkert, gondozott, új kerítést kapott,
Szeretett halottaink lakhelye csinosodott.
Elmúlik az élet, mi is porrá leszünk,
Remélem, lesz, aki mondja… néha emlékezzünk.

Vecsés, 2010. október 15 – Kustra Ferenc József

...

Nem tudom az élet miért olyan mint egy dzsungel?
Másnak nem? Én érdemeltem e jót? valamivel?
Folyton fába, bokorba, vadállatba ütközők,
Kerülném ezeket, de? csak beléjük ütközők.

Az élet tengerén nekem is van álomhajóm,
Mi kivezethet a viharos vízből, ezt szomjazom.
Mondják az élet üstökös, enyém csak trükkös,
Nekem már minden döfős, göcsörtösen tükrös.

Keresztre feszít a létem, ezzel kész?
Tekintetem mereng, sűrű ködbe vész.
A vérem majd belep és paplanként eltakar?
A jótékony lombfüggöny örökre betakar?

Ahogy a távolba merengek könnyeim peregnek,
Meditálok léten, belőlem síró szemek kinéznek.
Erőm lassan elhagy? miért hagysz el Istenem?
Már bizony csak szenvedek, megszakad szívem?

Óriás boa átölel, de nem kellek már,
Csontomat majd lerágcsálja a jaguár.
Nyíl méreg béka lassan átmászik rajtam,
Harcom véget ér s egyedül maradtam.

Még azt mondja a jaguár, látom, nem mozog az ajkad
És látom, hogy végigfut a félelem, borzongás rajtad.
Azt gondolom én, hogy igen jól látod bundás,
De az élet nem egyszerűen csak így sommás.

Elátkozott az én életem,
Mert közösségi ember lettem.
Nem születtem én falkavezérnek,
Rabszolgája lettem a létemnek!

Ha fáj a szó és lúdbőrös a hátad, vigaszt vársz,
Nem vágysz mesékre, törékenyen csak egyedül állsz.
Gyermekkori álmaim? olyan szépek,
Elmúlóan tündöklő álomképek?

Zúgva-bőgve robbant fel a láva? és hol még a vége,
Elsodorja erdőket, bujt állatot? mi ember léte.
A keserűség hatalmába kerít,
Valószerűség, hogy lelkem meg vonít.

Csöpörgő esőben ázok? de fázok!
Nincs esernyő, mi megvéd, hát átázok.
A halál a koronatanú a daloló múltjáról.
Mosolya, vidámsága, az öröme, eltűnt útjáról?

Jóm nem sok volt még ó, ezen a földön
Bár szivárvány ragyog, égen és földön
Alulról a lomboktól nem látom? Ó, de régen
Aprócska koromban volt ilyen, vágyó élményem.

Ez van? én így éltem életem zömét,
Nekem ez jutott, az örök félsötét,
Sőt, a tévedésből belém lőtt sörét!

Nem vagyok én szabó? álmot már nem varrok magamnak.
A vadállatok mik? belőlem harapni akarnak.
Tengerész sem vagyok, mégis kint vagyok az élet tengerén
És tán úgy végzem, mint hajótörött, lassan, jól elmerülvén?

Arcomat borítja a vér és a halálveríték,
Neszezés nélkül múlt az élet, dzsungel a teríték?
Itt csak döghalál van? itt sehol nincs senki,
A dögcédulámat? ki az, ki letépi?

Vecsés, 2012. május 26. ? Kustra Ferenc József

...

A szomszédban fölütötte a fejét a -vészjósló, veszélyes- háborús világhelyzet…

(leoninus csokor)
Az univerzum pókhálóján élsz még… és hidd, hogy ez nem semmiség!
Tapasztalni lehet, hogy a lét viharos hullámot vet, évszázadnyit, eleget…
Emberiségnek tán’ elvész végleg a nyugalom, arcok meg csak sírnak félvakon.
A művelt világ, jóra nem éhes, de a tettei és a cselekedetei… véres!

Már vagy száz éve bizonyított, hogy embernek, ember a farkasa… írott, bemutatott.
A pénz lassan átveszi az Isten szerepét végleg… világ-vezetők meg, mint sok részeg...
Emberekre, kik adóznak, úgy néznek, hogy ez a féreg… embert kiirtják biz’ végleg.
A marhái pénzen ülnek és hiszik, ők megússzák… hiszik, de magukat meg nem húzzák!
Ezek az ív-állatságok majd’ mindenkit elsodornak! De atombunkerek sem óvnak…

Tudjátok meg, ha van… igaz az átok, mit még messziről sem szívesen láttok…
Mostanában nem is egy darab a fekete sereg… a dobpergés, már közel pereg.
Juj, most aztán mindenki érdekelt lett, küldik a vasvillákat… kihegyezetteket.
A héják terror repüléssel riogatják békegalambot, köpnek ki szókat… halmot.
Az elmúlt, kocsit hosszabb gyilkos-évszázad, lehet még akár kétszázad…
Volt itt már egyszer egy százéves háború… de végül százharminc évig tartott… mint a bú!

Ember, okos telefon, űrhajózás, még vannak imák… És velünk, kik nekik páriák?
Mi sem számít, csak halhatatlan pénz, világuralom, atombomba meg? Ők sem ússzák meg!
*

(serjú duó, félhaiku láncban)
Én már megírtam
Ember pusztítja magát.
Nem lesz őskor sem!

Éjsűrű a köd,
Emberiség nem látja…
Nem lesz őskor sem!
*

(senrjon duó)
Én már megírtam, ember
Háromszáz év alatt kipusztul!
Föld… kihalt bolygó!

Megírtam… de, tévedtem!
Atom-ködbe borul a világ!
Tíz percre… halál!
*

(Tíz szavas csokor)
Mi kicsik vagyunk, de szeretjük hazánkat!
Mi látni akarjuk… fákat!

Ezért a nagyok minket üldöznek,
Mert nem a halottakra... fegyvereknek.

Kárpátaljáról már úgyis bőven halnak meg magyarok!
Nem-vagyunk eldobható anyagok!

Feketeseregek üvöltenek!
Magukat hergelve bizony közelednek...
Vége is lesz… vérünknek?

Vecsés, 2023. április 16. – Kustra Ferenc József - íródott a világ, az emberiség jelen történelmi és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről. ’Nyugaton a helyzet változatlan’.

...