Ülök, elmélázok és bennem új gondolat született,
Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet…
Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett.

Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák,
Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák,
A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák…

Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak,
Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak…
Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak.

Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak,
Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak…
Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak.

Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel,
Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel…
Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel.

A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara,
Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa?
Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat...
A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat...

A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál...
Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál…
Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál…

Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon…
De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom…
Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom…
Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom…

Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe,
Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe.

Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József

...

Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…

Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.

Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.

Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,

Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.

Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!

A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.

Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.

Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.

Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.

Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,

Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.

Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József

...

Látszik, hogy ideér a tavasz?

(Senrjú)
Már látszott, hogy a
Mezőn, nyílnak virágok.
Jó volt élveztem.
*
Láttam szépséget,
Gaz-féléket, halomban.
Orromban illat!
*
Jó levegőn, jó
Volt? virág kezdemény? volt.
Illat és látvány.

(3 soros-zárttükrös)
Már látszott, a legelő virágai nyíltak,
Egyre szebbek színhalmazok, megmutatkoztak...
Már látszott, a legelő virágai nyíltak.

A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt,
Ámulva csak nézte, lelkem is emelkedett?
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt.

Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján,
Mint istálló-ló, most részt vesz-vehet, nyárig is eltartó vágtán?
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján.
*

Néztem, hogy kicsi
Bogarak is futkostak.
Lét? gyarapodó.
*
Távoli erdő,
Mozdulatlan? őrségben.
Erős lombulás.
*
Séta, botorka,
Csokorba virágszedés.
Jó ez a napom.

Vecsés, 2019. március 28. ? Kustra Ferenc József ? Senrjú -ban és 3 soros-zárttükrös ?ben.
(A Senrjú is ?haikuforma?, de itt nem a természetről szól, azért nevezzük így, mert bármi másról.)

...

1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…

(Bokorrímes)
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
(Halmazrímes duó)
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.

Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
(haiku)
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
(bokorrímes)
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés és heves hóvihar fedte utakat.
*
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
*
(bokorrímes)
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
(Senrjú)
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...

Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő magyar zászlós írt meg könyvben.

...

A poéta csendje termékeny is lehet…

A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol.
Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol…
Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol.

Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni,
Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni…
Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni.

Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek
Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek,
Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek.

Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed.
Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra,
Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba.

Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz,
Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz!

Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el,
Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el.

Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…

...

Hétköznapi pszichés tanulmány általánosságban… főleg manapság, lét-megmutató!

(Halmazrímben)
A politikus oly' érdekes fajta,
Mindenhol terem, mint a sok-sok pelyva.
Akinek nem inge ne vegye magára,
De politikus van ki… nemzet csótánya.

Van persze köztük értelmes, sőt, okos,
Mondjuk… az ő intézkedésük valós!
A többség azonban csak állásban van,
És rosszul dönt, ez a képessége van.

Látjuk, a rossz döntéseket a népük ellen hozzák,
Nem érdekli őket… nem jönnek el tanácsért hozzánk.
Ők ide születtek… de "nem olyan nagyok”,
Nem olyanok, mint elődeik… a „nagyok”.

A politikusokat a nép szavazza meg,
Lapon; ikszével „az ő népe” válassza meg.
Költői kérdés: kit, "ha nem népét" kellene képviselnie?
Ezt a hazafias terhet neki kellene elviselnie!

Nem? Mert jó részük nem ilyen, csak van neki
Egy jól fizető állása, és bumm, neki
Olyan dolgoknak, mit nem is tud, nem tanulta,
Előtte állampolgár volt, nem gyakorolta.

A pszichéje azonban, mint a saját kútfője
Diktál, eluralja így ez saját útvesztője.
Tárgyi tudástól kicsit sem zavartatja magát,
Intézkedik, nyilatkozik, dagassza számláját.

Ők a nagyon szerencsés emberek, őket nem rúgják ki
Az ő lakásukat a végrehajtók, öngyilkossági
Rohamot okozva nem árverezik és adják el.
Gondtalanul élnek, a lelkükben ezen „teherrel”?!

A nép nagy része "lassan" éli sok gondokkal teli életét,
Politikust nem érdekli… növelhesse takarékbetétét.
Ő gyarló emberekkel és az életükkel nem foglalkozik,
Majd ő a bajokat megoldja… altat minket és fogadkozik.

Fő baj azonban, hogy nem elég neki a hatalom,
Ha belekerült, eluralta lelkét a vígalom,
Akkor már ő akar a legokosabb is lenni,
És már nem kell neki gondolkozni, csak így tenni...

(3 soros-zárttükrös)
Többet, nem is írok, mert akkor lehet, meglakolok
Előjönnek a mundérvédők, kik engem tarolók...
Többet, nem is írok, meg akkor lehet, meglakolok.

Vecsés, 2012. április 21. -Kustra Ferenc József

...