Hazudsz a szívednek,bár tudnám miért teszed
fájdalmat halmozol lelkedben.
Bátortalan hazugságok kergetnek álomba
szükségtelen a félelem.


Hazudsz a szívednek,sötétség borítja magánytalan
de szomorú életed.
Talán csak egy puha bársony takaró
takarta el gyönyörü két szemed.


Hazudsz a szívednek hogy nekem ne fájjon
leplezed vágyakozó érzéseid.
Kilépnél szerelmes szívem kapuján
de vannak kétségeid.

...

Friss tavaszi szell? fújta felém
CSODÁS érzelmek langy illatát.
Mint villámcsapás úgy hasított belém...
Vágyom CSÓKJAID mézédes zamatát.

Véletlen csupán érzelmeink árja.
Sosem gondoltam, hogy létezhet ilyen.
Lelkem csak SZERELMES SZAVAID várja,
Édes érintésedt?l úgy dobog szívem.

Olyan ez nekem, MINT EGY SZÉP ÁLOM,
Melyb?l felébredni sosem akarok.
Rezdüléseidet VISZONOZNI VÁGYOM...

Alig hiszem el, de SZERELMES VAGYOK!
Amit Te adsz, s én adhatok Neked;
Végtelen BOLDOGSÁGOT ÁLMODOK Veled!

...

Nem az az igazi fájdalom,
amelyt?l könnyes lesz a szem,
hanem,
amit egy életen át
könnyezve hordozunk csendesen!

...

Kandallód imbolygó fényénél, intim félhomály,
Kezed kezemben, reszket?n táncra jár.
A lágy tavaszi est csendben surran be ablakodon,
Hárman voltunk akkor, Te, én, és az alkalom.

Szemedben huncut mosoly, szádon a szó: Szeretlek!
Több sem kellet remeg?, szerelmes szívemnek.
Kezem simítva kereste tested bársonyát,
Vágytól ég? ajkad számmal frigyre járt.

És akkor ott, mint láva mely izzó mélyb?l tör fel,
Szerelmünk is így robbant bel?lünk az égig fel.
És repültünk, szálltunk, égtünk, és kívántunk,
Míg meghitten karomban beteljesült vágyunk.

Csókomra csók a válasz, nem egy, talán száz is,
Vágytól tikkadó ajkamnak így adtál oázist.
Testünk egybeforrott, szikrázott az éjben,
Míg meg nem pihentünk kisszobád csendjében.

És reggel együtt keltünk, szívünkben a lánggal,
Te csókkal ébresztettél, én pedig a vággyal.
Azóta is várom percét, mikor viszont látlak,
A valóra vált álom, csak téged kívánlak.

...

Én úgy gyászolok,
hogy feltáncolok a falra.
Perdülök jobbra, majd
kett?t balra és levágom
a hajamat, hogy ne legyen emlék se
a szálakon kezed puha érintése.

Én úgy gyászolok,
hogy szöget eszem.
Elnyúlok lomhán a kereveten
és a szívemb?l lustán,
a véres-rozsdás fémet
mohó étvággyal csipegetem.

Én úgy gyászolok,
hogy megbontom az elmém.
Mint egy elszabadult vasúti szerelvény,
kisiklok a fájdalom-peronon
és bomlott fejem
a kerekek alá nyomom.

Én úgy gyászolok,
ahogy szeretek,
és úgy halok, ahogy nem élhetek-

Elégülten, úgy negyven év után,
álomba ájulok egy Istenn? homlokán.

...

Fáradt tudatom peremén játszó,
És édes délibábként átmászó
Kis fekete tündéri boszorkány,
Ne hagyj kérlek szépen ily?árván!

Lelkem tükrében te vagy az emlék.
Emlék.. és bennem minden él még.
Az örök t?z nem alszik ki könnyel
Eltakarom mindig álomköddel...

Behunyt szemem nem nyitom még ki,
Maradj még tudatom peremén , itt
Nem számít h álom vagy valóság
Egy pillanatnyi kecses boldogság.

Ha mégis álmomból felébredek
És játékos tudatomnak hiszek,
Kizöldül a zord , rideg valóság..
Rájövök, emléked édes fogság...

...