Hőstörténetünk?

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Mohács környékén járván,
Ezerötszáz huszonhatban,
Belegázolt, az hazába.

Győzött Eger ötvenkettőben,
Elesett négy évvel későbben.
Szigetvárnál, az gaz szultán,
Ötvenhatban ostromol mán.

Számára Szigetvár vívása,
Erővel elfoglalása,
Délnyugat-Dunántúl bírása,
Hatalma megszilárdítása.

Ne feledjük ki védte a várt,
A tiszttartó, horvát Sztancsics Márk.
Vitézek kétszázan, vértben,
Hazafias szeretetben.

Szembe velük a gaz török,
Ekkor bizony mondott csődöt.
Itt győzött a hazaszeretet,
Horvát Márkó mindent megtett.

Vele küzdtek vitézei,
Ezek a hősök, Szigeti
Végvári harcosok valának,
Segítettek nagyot, hazának.

Méltóak, dicsérjük őket,
Értünk hullatták vérüket.
Testüket vágták- szaggatták,
Ők törököt kaszabolták.

Győztek, életben maradtak,
Említsük ezt utókornak.
Szeressétek és tiszteljétek,
Méltóak; Szigeti vitézek.

Hatvanhatban újabb ostrom,
Támad az oszmán hatalom.
Szigetvárnál régi szultán,
Újra, megint ostromol mán.

Közben várat erődítették,
Védte horvát bán, Zrínyiék.
Szaggatták- vágták testüket,
Ők kaszabolták törököket.

Nagy volt a török túlerő,
Hazafiság? nem elegendő.
Gaz török győzedelmeskedett,
Zrínyi Miklós is elesett.

Zrínyi kirohant a várból,
Lekaszabolt az oszmánból.
Várvédelem, emlékezetült,
Ez a halál, óh megdicsőült.

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Sziget környékén járván,
Dicsőségét meg nem érhette,
Hurikhoz távozott a lelke.

Tragikus, hazánk ezer éve,
De volt néhány, nyertes, szép éve.
Emlékezzünk mindig, hősökre,
Vitézekre, méltó ősökre.

Budapest, 1997. április 5. ? Kustra Ferenc József

...

Az emberek halandóak
Amíg élnek, de gyarlóak.
Tarol az emberi butaság,
Sajnos ez az alapigazság.

Az emberek érdektelenek,
Büszkék rá tán', hogy képzetlenek...
Legalább autodidakta
Képzettségük, igen jó volna.

Nem kerülne nagyon sokba,
Csak pici kis olvasásba,
Legyőzni butaságot
És felvenni, új tempót.

Buta ember bölcs nem lehet,
Ez nem olyan, mint kikelet.
Ki hanyag s nem ad magára,
Lecsúszik tömeg aljára.

Tucat ember van épp elég,
Ne növeljük a szellemét.
Miért hagyjátok el magatokat?
Emberek fenjétek vasatokat...

Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József

...

Meditálok, hogy is van?

Él az ember, éli rászabott életét,
De ha rossz, akkor elnyögi az énekét,
Mi arról szól, hogy az élete történetét
Dúdolja, mint egy egyszerű átlagéletét.

Mindenütt jó, de bizony legrosszabb otthon,
Hiába van… jó életért folyvást ostrom.

Mindenki megéli mi a karmájába írva
Ha rossz lesz a vége, mi lesz fejfájára írva?
Menetközben életből másikba lépni nem lehet
Csak lehet kergetni a homályos álomképeket.

Részben igaz, az ember a sorsának kovácsa,
De kérem a körülmények az élet korbácsa!
Ki sikeres életű… teljesen elismerik,
Kit emígy… nem az lehet, hogy csak félreismerik.

Mindenütt jó… bizony legrosszabb otthon,
Pedig van… jó életért folyvást ostrom.

Olyan vagyok, mint egy napos csibe,
Tollatlan, vétlen, virágon bibe,
Letaposott, mint a fronton a búzamező,
Utólag tudom… élet vesztes csatamező.

Ember fia, hiába jó és szép, hiába akar
Jót és szépet, bármit… ha állandó a halálkanyar.
Az élet zűrzavar, svédcsavar, pénzzavar,
Vérzivatar, Don kanyar… erős hangzavar.

Embert a döntése körülményei fogják,
Emberek semmit… visszacsinálni nem tudják.
Erőlködni, megmásítani, változtatni
Eh, hogy lehetne… nem lehet megváltoztatni.

Hiába várostrom, „ha nincsen” … otthon,
Mindenütt jó, de a legrosszabb otthon.

Vecsés, 2011. szeptember 8. – Kustra Ferenc József

...

Kérdésem van, hogy meddig tart az égi végtelen,
Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken?
Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen?

Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral,
Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal?
Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral?

Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá,
Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá?
Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá...

Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog,
De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog?
Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog…

Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak,
De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak?
Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak?

Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben.

...

Meditálok…

Csak állok a keresztútnál és nézelődök.
Várom a fényt, nézek föl… érdeklődök
De tekintetem a semmibe vész, az éterbe…
Hogyan jutok így előre… előre az életbe?

Nézek körbe és a szemembe égő vágyak…
Innen messze vannak a legelésző nyájak
És messze a szép, békés délibábos tájak…
Nekem a szépség, béke, délibábos vágyak.

Az életem mindig, szinte csak keresztutakból állt
Soha, senki nem segített… utam jóra merre vált?
Elmennék oda hol talán kék az ég, zöld fű,
De melyik út vezet oda… minek vagyok nagyszívű?

Nézek és utakat látok… de igen rémisztő,
Pusztaságban csak utak… igen, igen ijesztő!
Se fa, se fű, se élet jele, homoktenger közepe?
Se úszni nem tudok, se mellényem… le vele?

Látom még az úti táblákat is lebontották,
Nehogy lássak… a lelkem is kifosztották!
Mindebből látszik, hogy semmibe vesznek,
Ebből már tudom, céljuk… elveszejtenek.

Iránytűm nincs, egy tábla sem mutat utat,
Nem tudom, merre menjek… lesz sorsfordulat?
Az életem mindig, szinte csak keresztutakból állt
Soha, senki nem segített… utam jóra merre vált?

Tudom, messze vannak szép, békés délibábos tájak…
Ha ott élnék, akkor tán’ bennem is lehetnének vágyak?
Vágyak, melyek nem maradnak azok, de teljesülnek
És a lelkem szárnyai, attól fölöttébb lelkesülnek…

Pusztaságban csak utak… igen, igen ijesztő!
Pusztában nincs semmi, legyek tán’ madárijesztő?
Csak állok a keresztútnál, állok és nézelődők,
Jön-e még az életben valami, ami… talán előlök.

Vecsés, 2011. szeptember 11. – Kustra Ferenc József

...

8 éves voltam…

Apámmal álltunk az udvaron, néztük a kék eget,
És amit láttunk az is sok volt, repülőgépeket.
Kelet felől bombázók szálltak felettünk, Budapest volt, útirányuk...
Nem szálltak magasan, motorok bőgtek, pilótáknak ez volt... munkájuk.

Apám mondta, várjunk itt kicsit... lebombáznak.
Megmutatja, hogy milyen a hang, ha bombáznak,
És hallottam a hangját a sok robbanásnak!

Hallottam a robbanás-robajt,
Apámtól meg a csendes sóhajt.
Apám kezét fogtam és vérzett a szívünk…
Apám mondta ha, elmennek, jó ha, élünk…

Apám három nap múlva borotválkozott, hogy ő is megy nyugatra,
Engemet hívott, én nem akartam… zokogásom visszatartotta.
Ma már megöregedve sajnálom... hogy gyerekként így döntöttem,
Ennél messze… biztosan, jobban alakult volna az életem…

November negyedikén úgy délelőtt-tájt, én a nagypapámhoz indultam
A Zrínyi utcába, át kell mennem a vasúti sorompón... kitisztultam...
Voltak ott felnőttek több mint tízen, de mindenki megállt, mert Gyál felől
Tankok jöttek és mentek a négyes út és Pest felé... zászlós ment elől...

Százötvenhárom tank ment el előttünk és kiásták a lánctalpnyomot.
Én aztán belementem, majdnem derékig ért.… Akkor kaptunk zsarnokot.
Több felnőtt is számolta hangosan
De, már én is tudtam, nem pajkosan...

Nyolc éves voltam, kitűnő tanuló és eszes gyerek,
Honnan tudhattam volna, hogy mit hoznak az évtizedek?

Vecsés, 2017. február 14. – Kustra Ferenc József

...