I

Úgy leltem rá: bimbó volt az ág hegyén,
még meg sem ébredt, s föleszméltem én:
álmom mélyebb álomemlékbe hullt;
szem a szemt?l, száj a szájtól tanult,
S álmom szétvált egy t?zcsík mentiben;
ahol álltunk, fény dermedt a vizen:
sz?rt holdfény - messze halk madár csipog;
rezzent a víz, s fölrezzent ? is ott.

II

Megáradt leveg?ben jött felém,
maga a változás, önt?zkörén.
Néztem, ott járt köztem s a hold között;
k? és bokor táncolt, föl-fölszökött;
megfogtam árnyát, hogy a fény apadt:
elfordultam, s el?ttem maradt.
S a lomb szivéb?l madár énekelt.
Szélre vágyott, mert engem szél ölelt.

III

Sértetlen élhet csak a szerelem.
Alig pihegett, hallgatott velem.
Egy kismadár körözve szállt fölénk,
pettyes erd?b?l ?z jött, lesve ránk.
Ki emlékszik - kétked. Tehet-e mást?
K?be rúgtam, s lestem a csobbanást.
? neszek nyelvét tudta: - az erény,
mit t?le kaptam, attól élek én.

IV

Teste a szélben szilárdan megállt;
árnyunk elvegyült, s lengve körbe szállt;
s lett fényes tenger T?le a mez?,
s gyermek én, t?z-vízzel játszadozó;
s fönt lebegtem egy hullám taraján,
nedves farönk. T?zben dalolt a szám.
S a végtelen határán meglepett
szerelmem - s végre önmagam leszek.

...

Egész nap hegyet másztam magam
a tavaszhó vakító sivatagán,
lejöttem Napszállat határán,
a legfels? legel?re - zöld
a vízesés hideg ködében,
a vízpókhálóhoz, amely
sz?ve a vadírisz számtalan
csilla virágaival;
s messzir?l láttam tüzünk füstjét,
mint száll föl a szirtfal közéb?l:
emberi jel az ?r-hegyekben.
Ott álltam a szirten
örvényvizek közepett,
örvényl? íriszillat szédületében
látomásként láttalak
valósabban mint a való:
hajad mély csigáiban: t?z;
tangóra örvénylett a csíp?d,
ringva a ködtömjénezte fényben;
orcád hópír, citerák csöngnek,
az egész síkunyhó népe
táncol, dalol; karod fehéren
villan a barna ?szi vízben,
átúszva a halott lombokon,
áradó pókhálóját sz?ve
a szikamorfákon a fénynek;
combod feszes íve, a finom fátyol
átsiklik kezemen, s izgalmad már
a ledérség határán;
melled érintése, szaga,
a szex édes titokillata.
Az örökös rádgondolás
és az írisz ragyogása,
a gy?rött írisz-szirom,
a hímporpúderes aranyhaj
és a szövevényes víz ködös
éneke és az ég?,
szenvtelen hócsúcsok
itt mind összebogozódtak.
E tény és látomás e pillanata
érinti a halhatatlanságot
s a hely szellemévé lesz.
És a valósult szerelem és látott szépség
felel?ssége ég
az ég? angyalban
virágon s kövön túli valóként.

...

Túl a megszámlált es?cseppeken
bizonyosság volt minden, ami jött.
A viharban faharangszerüen
szólt a dörgés manzardtet?nk fölött,

s a felh?s napot szétszórták a padlón
a tükrök, szélben sírt a burkolat.
Nekifeszültél, hogy - héját a kagyló -
védelmezd a falat.

Valaha barna tölgyleveleket
tépkedtünk, száraz fák telén, kakas
szólt valahol, a fejsze hangja meg
a csapás mögött picit lemaradt.

Láttunk, csönd évadján, hogy odalenn
borzong a borzas inda, a rózsaág
a tüskéig piroslik s, élesen,
a hó fölé feszült vadászkutyát.

...

Milyen mánia idézgetni teljes
éjen át hét vagy hetven akár
tízezer szóval Istent, ?t, a kedves
szemét? Oh, ha anyanyelvem madár-
rajjá változna, tengernyivé, én meg
Prosperóvá, s kiengedném s e friss
szárnyakkal az eget födném - a lényeg
megfoghatatlan maradna úgy is:
kimondhatatlan! Mint mindig: a fontos.
Szerelem! Legyek szület? világ,
n?jjek Id?b?l Id?tlenbe át,
csengjen csillagszineimmel a Kozmosz,
jaj, lenne szavam bár Vég s a Kezdet,
mást úgyse tudnék mondani: Szeretlek!

...

Itt mehitabel énekel
mehitabel az utcamacska
amint már írtam f?nök
mehitabel er?sen
hisz a lélekvándorlásban
pythagorasi tételében
és azt mondja hogy
valamikor a lelke
kleopátra
testébe költözött
de hát az nagyon rég volt
és nem szabad
csodálkozni ha mehitabel
néha eltér az
udvari etikett?l

zötyög az életem sora
a francba is a francba is
tegnap jogar és korona
bársony palást sült osztriga
ám mindezt úgy kell lopni ma
a francba is a francba is
a vaksi hold alatt
bár meghajintanak
a francba is a francba is

ne váltsa fel bitang
szerencsém semmi rang
se kastély úri gang
a francba is a francba is
csak zárj be és kitör a frász
az életem csupa románc
és szeszély és déloszi tánc
és toujours gai toujours gai

tudom majd menni kell
ha egyszer int a jel
egy szemétdomb lenyel
de a francba is a francba is
a halál is zsivány
leszólítom le ám
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai

én is voltam valaha csacska
a francba is a francba is
piros masnis ártatlan macska
nyakamban csöppnyi harangocska
ó a francba is a francba is
de akkor jött egy máltai kandúr
a szeme úgy zeng mint a tambur
hogy még az is belekondul
a francba is a francba is
s én követtem ?t szanaszét
a talpai halk ütemét
ó hadd mondjam egyre még
a francba is a francba is

az élet szép volt és silány
de rossz kaland nem volt sehány
a francba is a francba is
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai

f?nök néha már azt hiszem
hogy barátn?nk mehitabel
egy kissé túl kedélyes.

...

Jártam erd?n-mez?n
és falakon hágtam által;
kúsztam fényes hegyeken
szemközt az atlanti világgal;
s az úton hazatérve, tudom,
már végeztem árnyal.

Tele holt levelekkel a föld;
de a gally bogain maradottak,
amíg veti ?ket a tölgy,
súrlódva, búcsúzva csúsznak
le a kérges hóra, mikor
már mások alusznak.

Némán egymásra lapult
hullt lombot a szél se kuszálja;
az ?szirózsa sem él;
elalél a varázsfa virága;
a szív még vágyva keres,
rogy a láb: "Hiába."

Mindenkoron árulás
az emberi szívnek, a teltnek,
vállalni az ellobogást,
engedve az értelemnek,
elhinni, vége van
évnek, szerelemnek.

...